E rövid írás célja, hogy bemutassa a rendelkezés valódi tartalmát és jelentőségét, másrészt gondolatokat fogalmazzon meg annak alkotmányosságával összefüggésben. Ez utóbbi korántsem elméleti felvetésként játszhat szerepet, ugyanis - ugyancsak médiahírből származó információ szerint - a "Tocsik-ügyben" a jogi képviselő alkotmányjogi panaszt terjesztett be a szabály ellen, mindezt megelőzően azonban (korántsem a konkrét üggyel kapcsolatba hozható szándékkal) e cikk írója is benyújtott utólagos normakontroll iránti indítványt az Alkotmánybírósághoz. A Ptk. egyik semmisségi szabálya - a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközés A Ptk. 200. § (2) bekezdés második mondata szerint "semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik". Ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy amennyiben az eljáró bíróság úgy gondolja, miszerint a per tárgyát képező szerződés jó erkölcsbe ütközik, azt semmisnek nyilvánítsa, vagyis valamennyi hozzá kapcsolódó - akár teljesedésbe ment - jogkövetkezmény tekintetében, visszamenőlegesen "hatástalanítsa". Az ezzel a lehetőséggel kapcsolatos alkotmányossági problémák áttekintése előtt fontos rámutatni, hogy a médiában megjelenő információk egy részével ellentétben korántsem arról van szó e Ptk.-szabály alkalmazásakor, hogy a bíróság nem tételes jogszabályi rendelkezésre, hanem kizárólag erkölcsi elvre alapítaná döntését. Nem helytálló tehát az a megfogalmazás, hogy "a szerződés a bíróság szerint nem sértett jogszabályt, de ellentétes volt a jó erkölccsel, emiatt a bíróság semmissé nyilvánította". A jó erkölcsbe ütközés semmisséget okozó hatása a Ptk. tételes szabályán alapszik, vagyis a hatályos jog szerint abban az esetben is jogszabálysértésről beszélhetünk, ha a szerződés jó erkölcsbe ütközik: ekkor a Ptk. 200. § (2) bekezdésének második mondatában foglalt szabály szenved sérelmet. A rendelkezéssel kapcsolatos alkotmányossági problémák a) A szabály a bírói gyakorlatban nem terjedt el igazán, ugyanis a meglehetősen ritkán igénybe vett előírást még ritkábban alkalmazzák "önmagában". Az is látható viszont, hogy ez a rendelkezés egyfajta, a bíróság részére biztosított "utolsó szalmaszálként" is megjelenhet, olyan esetekre, amikor már egyetlen, tartalmilag pontosabban megfogható előírásra sem tudja alapítani az adott szerződés semmisségét. Ez önmagában még nem is lenne baj. A nagyobb probléma azzal összefüggésben jelenik meg, hogy meglehetősen nehéz eleget tenni valamely "kockázatosabb" szerződés megkötésekor a benne foglalt elvárásnak, ugyanis az két vonatkozásban is határozatlan, tartalmilag nehezen megfogható és szinte mindenki számára másként értelmezhető fogalmat rejt magában, tetézve azzal, hogy ezekkel azonnal a legsúlyosabb jogkövetkezményt, a semmisséget kapcsolja össze. A határozatlanság forrása a "nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközik" kitétel. Ennek áttekintése előtt indokolt röviden vázolni az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatát. b) Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a határozatlan jogfogalmak csak kivételes esetben fogadhatók el a jogbiztonsággal összeegyeztethető kategóriaként. A testületnek a jogállamisággal és annak szerves tartalmi elemét alkotó jogbiztonsággal összefüggésben kialakított következetes gyakorlata szerint - mely a 13/2001. (V. 14.) AB határozatban összefoglalva is megtalálható - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság olyan normatív tartalmú alkotmányos érték, amelynek sérelme már önmagában is alkotmányellenessé teheti a jogszabályt. Eszerint a jogállamiság nem formális - másodlagos, kisegítő - deklaráció, hanem az Alkotmány tételes szabálya. Az Alkotmánybíróság több egymást követő határozatában részletesen kifejtette, majd számos határozatban megismételte, hogy a jogállam egyik központi és egyben nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. Ebből következik az államnak - elsősorban a jogalkotónak - az a kötelessége, hogy a jogszabályok egyértelműek, kiszámíthatóak, így a címzettek számára előre láthatóak és hatásukban felmérhetőek legyenek. Ugyanakkor a jogalkotó viszonylag széles körű mérlegelési lehetőséget is adhat a jogalkalmazónak. A jogalkalmazói döntés szempontjait azonban olyan módon kell meghatároznia, hogy - amennyire csak lehetséges - a lehető legkisebb körre korlátozza az eltérő vagy az önkényes jogértelmezés lehetőségét. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogalkotó kerülje el túl tág vagy túlságosan határozatlan fogalmak használatát, a jogszabály szövege pedig érthető és világos legyen, és megfelelően értelmezhető normatartalmat hordozzon. A jogszabályszöveg ilyen jellegű fogyatékosságai különösen sértik a jogbiztonságot akkor, amikor a rendelkezések alkotmányos alapjogok korlátozását teszik lehetővé. Jelen esetben ez az alkotmányos érték a szerződés szabadsága. c) A Ptk. 200. § (2) bekezdésében használt megfogalmazásban fellelhető két kifejezés - "nyilvánvalóan", illetve "jó erkölcsbe" - önállóan is sérti a jogbiztonság követelményét, a jogalkalmazó részéről fennálló együttes alkalmazási, figyelembevételi kötelezettségből eredően pedig az értelmezés lehetősége korlátlan, parttalan és kiszámíthatatlan. Nehezen értelmezhető ugyanis, hogy kinek "nyilvánvaló" a szerződés "jó erkölcsbe ütközése". Nem feledhető etekintetben, hogy bár a bíróság függetlenül ítélkezik, a társadalmi nyomás akaratlanul is befolyásolhatja állásfoglalásának tartalmát. Értelemszerűen eltérő viszont a "jó erkölcsbe ütközés" határa a minimálbéren élő személy és a gazdasági folyamatokban otthonosan mozgó, a kockázatot és a vele járó magas haszonszerzési lehetőséget természetesnek tekintő üzletember értékelésében. A különböző személyek esetében - értve ezalatt az eljáró bírókat is - származásuktól, családjuk vagyoni helyzetétől, neveltetésüktől stb. függően teljesen más értelmezést kaphat mind a "nyilvánvalóság", mind a "jó erkölcsbe ütközés" kérdése . Mindebből következően a szerződések egy részének megkötésekor a szerződő felek között - akár a megkötéskor fennálló teljes egyetértés ellenére is - olyan fokú bizonytalanságot eredményezhet a rendelkezés, amely a jogbiztonság követelményével nehezen egyeztethető össze. A semmisség esetleges jogkövetkezménye miatt - figyelembe véve, hogy a támadott rendelkezéssel összefüggésben valójában még kialakult bírói gyakorlatról sem lehet beszélni - a jogalkotó által jelen esetben alkalmazott határozatlan jogfogalmak használata olyan fokban sérti a jogbiztonság követelményét, hogy mindez - véleményem szerint - alkotmányellenességet eredményez. Aligha kalkulálható előre ugyanis a felek részéről, hogy az esetleges perben az eljáró bíró mit tart "nyilvánvalóan" "jó erkölcsbe ütközőnek". Mindennek a bizonytalanságnak azonban további következménye is lehet, mégpedig az, hogy esetenként a bírói gyakorlat egysége is csorbát szenved a szabály alkalmazásának esetleges elterjedésével. d) Az Alkotmánybíróság határozatának jósolhatósága tekintetében azonban bonyolítja a helyzetet, hogy a testület a határozatlan jogfogalmakkal szemben érzett idegenkedésével ellentétben elismeri az ún. "általános fogalmak" létjogosultságát, holott valójában a határozatlan és az általános fogalom több tekintetben egy és ugyanazon kategóriát takar, csupán más vizsgálati szemszögből, más aspektusból, összefüggésből, vagy egyszerűen más alkotmánybírósági elképzelésből táplálkozik, s ebből eredően a testület vizsgálati módszereinek és döntései tartalmára vonatkozó elképzeléseinek alakítására kiválóan alkalmas megoldási módszer lehet. Az Alkotmánybíróság a gyülekezési joggal összefüggő vizsgálatokat elvégző határozatában úgy érvelt, miszerint "a jogszabályok világossága, áttekinthetősége érdekében célszerű, ha a törvényhozó kerüli azoknak a helyzeteknek a teljes körű felsorolását, melyekre a jogszabály adott rendelkezését alkalmazni kell; az életviszonyok folytonos alakulása, változásai következtében e helyzetek kimerítő felsorolása reménytelen vállalkozás volna. Ha pedig újból és újból kiderülne, hogy a törvény hatályát ki kell terjeszteni olyan helyzetekre is, melyekre a törvényhozó eredetileg nem gondolt vagy nem gondolhatott, ez a sorozatos törvénymódosítások kényszere folytán az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság egyik elemére, a jogbiztonságra nézve jelentene veszélyt. Ezért alkotmányossági szempontból önmagában nem eshet kifogás alá, ha a törvényhozó olyan általános fogalmakat alkalmaz, mint amilyen a Gyt . 8. § (1) bekezdésében a közlekedés rendjének aránytalan sérelme, és a jogalkalmazóra bízza annak megítélését, mikor aránytalan ez a sérelem. Az esetleges jogalkalmazói önkénynek pedig hatékony garanciák beiktatásával lehet elejét venni, s ezeket az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Gyt. tartalmazza" . A problémát ebben az esetben is az okozza, hogy nemcsak a jogalkalmazói önkény kizárására van szükség, hanem a potenciális jogsértők irányában is az egyértelmű tartalom megjelenítésére. Mivel ez utóbbit a jogalkalmazói gyakorlat bontja ki, a megismerhetőség és a jogkövetés lehetősége esetenként igencsak kérdéses. A határozatlan jogfogalmak alkalmazásának szűkkörű lehetőségére, illetve az "általános fogalommal" való összefüggésére példaként meg kell említeni a 12/1999. (V. 21.) AB határozatot. Az Alkotmánybíróság e döntésében a testület a gyűlöletbeszéd adott tényállási elemét részben annak határozatlansága miatt semmisítette meg. A Btk. vizsgálat alá vont, 1996. június 15-étől hatályos 269. §-a a következő rendelkezéseket tartalmazta: "Aki nagy nyilvánosság előtt … b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, illetve gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el, bűntett miatt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Az Alkotmánybíróság az "illetve gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el" kitételt alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság szerint "a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény büntethetősége … meghatározatlansága miatt is" alkotmányellenes. e) A Ptk. ominózus szabálya vonatkozásában azonban korántsem az Alkotmánybíróság által "általánosnak" nevezett jogfogalomról van szó, hanem a határozatlan és emiatt alkotmányellenes kategóriáról. Ebben az esetben ugyanis nem arról van szó, hogy "az életviszonyok folytonos alakulása, változásai következtében e helyzetek kimerítő felsorolása reménytelen vállalkozás volna", továbbá hogy - és ez a fontosabb - egyben a szabályozás mindenképpen szükséges és elkerülhetetlen lenne. Az általános jogfogalom alkalmazását ugyanis az Alkotmánybíróság olyan helyzetben ismerte el szükségszerűnek és ezen túlmenően alkotmányosnak is, amikor a szabályozásra kényszerítően szükség volt: az adott élethelyzet regulációt kívánt, és az - a jogbiztonság sérelme nélkül - másként nem volt megoldható, mint az első látásra nehezen megfogható tartalmú "általános jogfogalom" használatával. A "nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző" szerződés semmisségével kapcsolatosan azonban ilyen szabályozási kényszer nem merül fel. A Ptk. rendelkezésével összefüggésben ugyanis nem arról van szó, hogy ezt a szabályt kényszerítően tartalmaznia kellene a törvénynek, és a megoldás nem lehetne pontosabban kialakítható, mint e kritizálható tartalmú fogalommal. Ellenkezőleg: a jogalkotó tetszése szerint szűkíti vagy bővíti a semmisségi okokat, és e vonatkozásban semmiféle kényszer nem merül fel a jó erkölcsbe ütköző szerződések ilyen módon történő "kiküszöbölésére". E tekintetben viszont a jogalkotó nem alkothat olyan szabályokat, melyek tartalmukat tekintve nem értelmezhetők mindenki számára egységesen, s ennek következményeként - közvetetten, a jogkövetkezménytől való félelmet gerjesztve - alapjog-korlátozó hatást érnek el. Ez utóbbi jelen esetben abban nyilvánulhat meg, hogy a más jogszabályi rendelkezésbe ugyan nem ütköző, de e gumifogalommal egyes értelmezés szerint ellentétes tartalmú szerződés megkötésére esetleg még akkor sem kerül sor, ha az egyébként az eljáró bíró szerint nem ütközne jó erkölcsbe. Mindennek az alapjog-korlátozó hatásán túlmenően a gazdasági fejlődést visszafogó hatása is lehet. Összegzés Áttekintve az Alkotmánybíróság gyakorlatát és elemezve a Ptk. ominózus rendelkezését, véleményem szerint kijelenthető, hogy a szabály ütközik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvével, annak is a jogbiztonságot garantáló tartalmi összetevőjével. A jogalkotói szándék ellenére a rendelkezés a szerződni kívánó felek között félelmet és gátlásokat kelthet, visszatartó erőként jelenhet még, éppen amiatt, mert nem látható előre: adott helyzetben az eljáró bíró személyisége, felfogása, elképzelései szerint a szerződés "nyilvánvalóan" "jó erkölcsbe ütköző" lesz-e vagy sem. A határozatlan fogalmak ilyen mértékű halmozása jogállamban aligha fogadható el, s ezt az érzést fokozza az is, hogy a hasonló gumifogalmak alkalmazása a bíróság - és így az állam - számára is biztosítja azt, hogy tetszése szerint érvényesítse akaratát akkor, ha valamely szerződést semmissé kíván nyilvánítani, ami ugyancsak nem támogatható jelenség. A szerződések jó erkölccsel való összhangját más eszközökkel kell biztosítani. DR. TILK PÉTER egyetemi tanársegéd Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék