Munkámat néhány alapvetéssel kezdeném, lévén egy közelmúltban megrendezett konferencia arra hívta fel a figyelmemet, hogy a köztestületek, szakmai és gazdasági (ezen belül az agrár-) kamarák jogi státusát, társadalmi/gazdasági mibenlétét sokan nem látják világosan. Ezt az érdekképviseleteknek az Európai Unióban betöltött szerepén mutatom be vázlatosan, majd írok arról az új rendszerről, amelyet éppen a Közösséghez való csatlakozásunk indukált. A kamarák szerveződésének jogi alapjai Egy magántulajdonra épülő gazdaságban az állam nem képes minden gazdaságszervező feladatot egymaga ellátni. Sőt, történelmi tapasztalatok mutatják, hogy mindez nem is lenne szerencsés. Az adott gazdasági ágazat, szakma képviselői ugyanis sokkal eredményesebben képesek e kihívásoknak megfelelni, főképpen akkor, ha szerveződésük lehetősége jogilag biztosított. A kamarákra vonatkozó szabályozás korántsem új keletű. Az első gazdasági kamara hazánkban 1811-ben alakult meg (Kereskedelmi Kamara, Fiume). A kamarákra vonatkozó első törvény megszületésére ugyanakkor meglehetősen sokat kellett várni (1868. évi VI. tc.), amely szabályozás viszont meglehetősen hosszú ideig (1934-ig) volt hatályban. A mezőgazdaság területén viszonylag későn jött létre az első szerveződés: az 1920. évi XVIII. tc. rendelkezett a mezőgazdasági kamarák felállításáról. A kamarákra vonatkozó joganyag viszonylag szerteágazó. A szabályozás egyik alapköve az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 65. §-a, amely a köztestületekről szól. Ez a szakasz egyben rendelkezik arról, hogy a köztestületre - ha törvény eltérően nem rendelkezik - az egyesületre vonatkozó szabályokat (1989. évi II. törvény az egyesülési jogról) kell megfelelően alkalmazni. Ezen bázist követően a szabályozás kettéválik, és külön szabályok vonatkoznak a gazdasági kamarákra, mint amilyen az Agrárkamara (1999. évi CXXI. törvény) és a szakmai kamarákra, mint amilyen a Vadászkamara (1997. évi XLVI. törvény), az Állatorvosi Kamara (1995. évi XCIV. törvény) illetve a Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (2000. évi LXXXIV. törvény). A szerteágazó szabályozás következtében, a tisztánlátás okán szükségessé válik néhány elhatárolást megtenni. Először a köztestületeket (mint amilyen a kamara is) határolom el az egyéb társadalmi szervezetektől. Másodszor a szakmai kamarákat a gazdasági kamarától. Harmadszor pedig a kamarákat más érdekvédelmi szervezetektől (szakszervezetek, terméktanács, hegyközség). 1. A köztestület és a társadalmi szervezet közötti fő különbség a célban és az önkéntességben, illetve a megalakulás törvényi alapjában van. A társadalmi szervezet céljai meghatározásánál a jogszabály tilalmait kell hogy figyelembe vegye, ami azt jelenti, hogy társadalmi szervezet bármilyen célra létrehozható, amely célkitűzés nem ütközik jogszabályba. A köztestület ezzel szemben csak közcélok érdekében hozható létre. A köztestületnek tehát minden esetben közfeladatot kell ellátnia, amely feladatot korábban az állam vagy a helyi önkormányzat látott el, vagy kellett volna ellátnia. A társadalmi szervezet és a köztestület között jelentkező másik lényeges különbség, hogy míg a társadalmi szervezet egyik legfőbb jellemzője az önkéntesség, addig a köztestület alapítását törvény rendeli el. Törvény állapíthat meg olyan közfeladatokat, amelyeket köztestület köteles ellátni, de egyben előírhatja azt is, hogy meghatározott közfeladatot kizárólag valamely köztestület láthat el, más nem. Ami indokolta, hogy a fenti különbségek ellenére a Ptk.-ban egy címszó alatt szerepeljen a köztestület az egyesülettel, az egyrészt az önigazgató jelleg, másrészt pedig az, hogy mindkét szervezet személyegyesülés, miáltal önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal kell hogy rendelkezzen. Ezért is mondja ki a törvény, hogy a köztestületekre - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - az egyesületekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. 2. A gazdasági és szakmai kamarák elhatárolásánál az első szembetűnő különbözőség, hogy bár a gazdasági kamaráknak is több fajtája van (az egyik a kereskedelmi és iparkamara, a másik az agrárkamara), azokról mégis egy egységes törvény rendelkezik. Az egyes szakmai kamarákról ezzel szemben külön törvények rendelkeznek. Következő elhatárolási szempont, hogy amíg a gazdasági kamaráknál nincs kötelező tagság, addig a szakmai kamarák hatókörébe utalt tevékenységet csak az adott kamara tagjaként lehet ellátni. Harmadik elhatárolási ismérv: gazdasági kamara tagja nem csak természetes személy lehet, míg szakmai kamarának csak természetes személy lehet tagja. Elhatároló szempont továbbá az is, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvény 2003-as módosítása a gazdasági kamarák törvényességi felügyeletével ezen túl az ügyészséget bízza meg, míg a szakmai kamarák feletti felügyeletet valamely miniszter látja el. Fontosnak tartom hangsúlyozni ugyanakkor: a vázolt elhatárolás nem jelenti azt, hogy egy személy ne lehetne adott esetben tagja valamely szakmai kamarának és a gazdasági kamarának egy időben. 3. Kamarák és más érdekképviseletek elhatárolásánál a legkönnyebb dolgunk talán a szakszervezetekkel van, lévén a munkajog tárgykörébe tartozik: e szervezetek alapvetően a munkavállalók érdekeit képviselik. A terméktanácsokra vonatkozó szabályanyagot ezzel szemben már az agrárjog tárgyalja (egészen pontosan a 2003. évi XVI. törvény az agrárpiaci rendtartásról). E szervezetek a hasonló terméket termelő, feldolgozó, viszonteladó és forgalmazó szervezetek és személyek érdekeit képviselik és alapvetően az agrárpiaci rendtartásban kapnak meghatározó szerepet. E szervezetekre vonatkozó háttérjogszabály (hasonlóan a köztestületekre) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény. Szintén az agrárjog foglalkozik a hegyközségekkel. A kamarákhoz hasonlóan itt is egy köztestületi formáról van szó, amelynek specialitásai azonban egy konkrét mezőgazdasági termékhez (szőlő, illetve bor) kötődnek. Érdekérvényesítés közösségi szinten A kamarák egyik lényegi feladata, mind nemzeti, mind közösségi szinten az érdekérvényesítéshez kötődik. Az érdekérvényesítés egy pozitív joghoz szigorúan kötődő jogász számára kissé nehezen megközelíthető jelenség, ugyanakkor tény és való: mai világunkban létező és fontossága miatt el nem hanyagolható. Munkám e részében "az eurolobbizás" területére vonatkozó alapvető ismereteket kívánom megosztani az olvasóval. Az "eurolobbizás" jogalapját az Európai Szén- és Acélközösség szerződése (1952) teremtette meg, kimondva azt, hogy az Európai Unió Bizottsága (akkori Főhatóság) bármikor meghallgathatja kormányoknak, részérdekek képviselőinek véleményét. Ezen szervezetek pedig javaslatokat és észrevételeket tehetnek. Egyéb jogszabály híján gyakorlatilag bárki lobbizhat Brüsszelben, aki akar. A közös agrárpolitika szempontjából az egyik legmeghatározóbb az agrárium kamaráinak érdek-képviseleti tevékenysége. A nemzeti szervezetek mellett azonban nagy jelentőségük lett mára a gazdasági és szakmai szervek közösségi szintű szövetségeinek is. Ilyen például a COPA (Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Közösségi Szövetsége), a COGECA (Mezőgazdasági Szövetkezetek Közösségi Szervezete) vagy a CESA (Fiatal Európai Farmerek Szervezete.) Fontos kérdésként merülhet fel egy olyan országban, amelyben a lobbizás szóhoz még meglehetősen nagy ellenérzés társul (a köznyelvben sokan a korrupcióval, vesztegetéssel használják szinonimaként), hogy mit is lehet ezzel a tevékenységgel a hivatalos brüsszeli döntéshozásban elérni. Nos azt kell, hogy mondjam (írjam): meglehetősen sokat. Egyrészt nagy szerepe van a jogalkotási folyamat befolyásolásában (meglévő jogszabályok módosítása, új jogszabályok megalkotása). Másrészt a lobbizó az EU-alapok valamelyikének támogatását szerezheti meg saját terveinek eléréséhez. A lobbizás célpontjait vizsgálva az 1952-es szerződés kapcsán már utaltam arra, hogy elsődlegesen a Bizottság munkájának befolyásolása a cél, de az Unió döntéshozatali szervezetének minden egységénél találkozhatunk vele, ha nem is azonos súllyal. Legkevésbé az Európai Tanács munkáját tudják befolyásolni, ugyanis az egyes tanácsokba kerülő javaslatok már az egyes tagállamok szintjén megszületnek (ezért itt - attól függően, hogy a nemzeti javaslatkialakításban milyen súlyuk van - csak a nemzeti szervezetek tudnak saját hazájukban érdekérvényesítési tevékenységet kifejteni). Nagyobb szerep jut számukra az Európai Parlament képviselőinek befolyásolásában és a szakértői bizottságokban. Az érdekérvényesítéssel kapcsolatos részt lezárva utalnom kell még arra, hogy az agrárkamarák Unióhoz kötődő tevékenysége nem merül ki pusztán az érdekérvényesítésben, hanem (tagállamonként eltérő jelentőséggel) szerepük van a támogatások szétosztásában is, az erre vonatkozó ismereteket azonban már a következő részben tárgyalom.