Az agrárkamarák helyzetében bekövetkező módosulásokat három egységben kívánom elemezni. Először röviden írnék a kamarák rendszerváltás utáni történetéről. Mindezt azért tartom fontosnak, mivel a hamarosan bekövetkező változások logikájának egyik bázisát a múltbeli események adják. Másodszor írok arról az új támogatási intézményrendszerről, amelyben immáron az agrárkamara is nagy szerepet kap. Nehézség ezzel kapcsolatban az, hogy ez a rendszer is változás alatt van. Végül ennek tükrében tárgyalom azon konkrét változtatásokat, amelyeket hamarosan az Országgyűlés is valószínűleg elfogad. E változásokról elöljáróban csak azt emelném ki, hogy hatásukra az agrárkamarák helyzete nagyban megerősödik az agráriumban. A) A gazdasági kamarákra vonatkozó (rendszerváltás utáni) első törvény az 1994. évi XVI. törvény volt. Ez a gazdasági kamaráknak még három csoportját különböztette meg. Az egyik a kereskedelmi kamara, a második az ipari és kézműves kamara, míg a harmadik az agrárkamara volt. E törvény vonatkozásában a gazdasági kamarai tagság kötelező volt. Nem telt el azonban sok idő, és a '94-es szabályozás helyébe egy szemléletét tekintve új törvény lépett. Az 1999. évi CXXI. törvény - megalkotóinak érvelése nyomán, miszerint az egyes kamarai feladatokat elhatároló ismérvek viszonylagosak - már csak két típusát ismeri a gazdasági kamaráknak: 1. kereskedelmi és iparkamara; 2. agrárkamara. Gondolatmenetem szempontjából azonban jelentősebb módosítás volt az, hogy ezen túl a kamarai tagság önkéntes lett. Mindennek az indoka a demokratikus önigazgatás elve volt, ugyanis a jogalkotó szerint a '94-es koncepcióban ezen elv nagymértékben sérült. Magam részéről viszont meglehetősen kritikusan állok e módosításhoz. Egyrészt az eltelt 4-5 év alatt épphogy csak megkezdte működését az 1994-ben létrehozott rendszer, tehát véleményem szerint ez az időszak még nem adott kellő támpontot mélyebb következtetések levonására (s meg kell hogy jegyezzem, az agrárkamarák szerint sem). Másrészt különösen nem tartom jónak a kötelező tagság megszüntetését az agrárkamarák esetén. Miért? Érveim: 1. A magyar gazdák az előző rendszerben többségükben hozzászoktak ahhoz, hogy felülről (az állam által meghatározottan) mondják meg nekik: mit csináljanak. Az Európai Unióban az állam (és különösen a Közösség) ilyen formában már nem fogja a gazdálkodók kezét. A gazdák csak magukra és szövetségeikre hagyatkozhatnak. A nyugati üzemkiegészítő és érdek-képviseleti szervezetekkel felvértezett agrárnépesség már eredményesen boldogul az uniós versenyben. Ezzel szemben egy önszerveződésben elmaradt agrárium óriási hátrányban van. A kezdeti állami szerepvállalástól nem szabad eltekintenünk ilyen esetben. 2. Az önkéntesség ehhez kapcsolódó másik problémája, hogy az így létrejött kamarák, bár a felhatalmazásuk megvan rá, nem képesek hitelesen képviselni a mezőgazdaságban részt vevők érdekeit, mivel nem az egész, pusztán a rész érdekeit hordozzák. 3. A demokráciával való érvelést sem tartom helyénvalónak, lévén olyan nyugat-európai országokban, ahol a demokráciának már nagy múltja van (Németország, Ausztria, Hollandia), a kötelező tagság elve érvényesül. 4. Utolsó érvként pedig felhoznám Franciaország példáját, azok álláspontjával szemben, akik a formalitásokhoz ragaszkodnak. Franciaországban nincs kötelező tagság, viszont a pénzügyi és támogatási struktúrának köszönhetően az agrártermelők érdekeltek abban, hogy az agrárkamara tagjai legyenek. Így hát Franciaországban egy "kvázi-kötelező" tagságról beszélhetünk. A retorikai fordulatok mögött jómagam ezért inkább azt a tényt vélem felfedezni, hogy a politikának nem állt érdekében egy erős és szervezett érdek-képviseleti kamara támogatása. Mi ennek az oka? Ne várja senki sem, hogy ehelyütt egyik vagy másik politikai erő mellett vagy ellenében érveljek. A választ ugyanis mindegyik politikai erő vonatkozásában helytállónak tekintem. A rendszerváltás után nem sokkal, amikorra is nyilvánvalóvá vált az, hogy hazánk az Európai Unió tagjává kíván válni, országunk politikai vezetése egy szinte megoldhatatlannak látszó problémával szembesült. A Közösség agrárstruktúrája ugyanis olyan jelentősen eltér a magyar rendszertől, hogy a különbözőség jelentős változtatásokat igényelt. A - véleményem szerint - elsietett privatizáció, illetve kárpótlás hatására számos kisbirtok jött létre olyan tulajdonosokkal, akik csekély szaktudással próbáltak megélni egy megrokkant nemzetgazdaságban. A tőkehiányban szenvedő agrárium szerkezeti átalakítása számos kisember életviszonyát elnehezítette volna, ezért (és mert egyik politikai erő sem merte volna felvállalni, hogy nagyszámú szavazót veszítsen) politikai vezetőink inkább a halogatást és sodródást választották. Egy ilyen helyzetben nem volt számukra kívánatos egy erős agrárképviselet, amely állandóan szembesítette volna őket a "megoldhatatlan" feladatokkal. A kamarában rejlő (gazdaságfejlesztő) lehetőségeket azonban nem lehetett sokáig figyelmen kívül hagyni egy versenyképességét javítani akaró országban. A kormány kezdeményezésére ezért a 2003-as őszi országgyűlési időszakban ismételten módosítani kívánják a gazdasági kamarákról szóló törvényt. Az előterjesztő a módosítással több közfeladatot (többek között az uniós csatlakozással, tagsággal kapcsolatosakat is) akar átruházni a gazdasági kamarákra, és ezzel együtt az agrárkamarára is. B) A változtatások meghatározó indukálója az Európai Unióhoz való csatlakozás, és az ezzel együtt járó Közös Agrárpolitika (CAP). Ennek lényeges vonása, hogy a csatlakozás után már nem Magyarországon dőlnek el a mezőgazdaságot meghatározó legfontosabb kérdések, hanem Brüsszelben döntenek azokról. A CAP maga is állandóan változik, legutóbb például ez év szeptemberének végén döntöttek reformjáról . Ennek leglényegesebb vonásai: a közvetlen jövedelemtámogató kifizetések részleges elválasztása a termeléstől, a közösségi áraknak a világpiaci szinthez történő közelítése és az összevont támogatási rendszer bevezetése. Az agrárkamarák ennek a közös politikának a végrehajtó intézményei lesznek a 2003-as reformot követően. Ennek tükrében térek ki az elkövetkezőkben egyrészt a kombinált támogatási rendszerre, másrészt az ezt megvalósító intézményekre (ezen belül az irányító hatóságra, a kifizető hatóságra és a közreműködő szervezetekre), végül az IIER-re, amelynek működtetésében az agrárkamarák is jelentős szerepet kapnak. A kombinált, vagy más néven összevont támogatási mód azon szabályokat foglalja össze, amelyek alapján a magyar agrárium kapcsolódik a Közös Agrárpolitikához, azaz a brüsszeli pénzekhez. Az összevont támogatás alatt az EU-hoz most csatlakozó államok számára kifejlesztett "egyszerűsített", terület alapú közvetlen támogatási módot kell érteni, sajátosan felhasznált nemzeti forrásokkal kiegészítve (tehát "magyarosítva"). Az EU jelenlegi tagállamai ugyanis nem az egyszerűsített kifizetési módot, hanem a "normál" támogatási rendszert alkalmazzák. A korábbi elképzelések alapján Magyarország is ezen normál szisztémát választotta volna, ám az új rendszerrel több gazda juthat uniós pénzekhez. Ellenzéki politikusok és néhány brüsszeli megfigyelő véleménye szerint az Európai Unió azért ajánlotta fel az új rendszert, mivel a csatlakozók olyannyira elmaradtak a szükséges intézményi rendszer kiépítésével, hogy ha a korábbi követelmények maradtak volna érvényesek az "újakra" is, akkor azok évekig nem juthattak volna uniós pénzeszközökhöz. Ezért a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) inkább az új rendszer bevezetését javasolta a kormánynak. A kormány végül három konkrét modell-variációt fogalmazott meg előterjesztésében. Az egyszerűsített rendszerrel a tagság első éveiben sok idő- és költségigényes intézkedéstől megkíméljük magunkat (többek között nem kell teljes egészében felállítanunk az IIER-t). Az összevont támogatási rendszer sok szempontból hasonlít a CAP fent ismertetett reformjára, így az eddig teljesítményfüggő közvetlen jövedelemtámogatásokat alanyi jogon, termelési kötelezettség nélkül juttatnák a gazdáknak. A végeredmény még várat magára (azaz hogy Brüsszel mit fogad el a magyar javaslatból), és az egyszerűsített rendszer uniós rendeletét is csak október végére készíti el az Unió döntéshozatali rendszere. Ami viszont sajnálatos, az az, hogy a gazdák előreláthatólag csak 2004 decemberében jutnak először uniós támogatáshoz. A támogatások intézményi rendszere tekintetében külön vizsgálom a közreműködő szervezeteket és az ezek felett elhelyezkedő intézményeket. Ennek oka az, hogy a közreműködői "szint" szabályozása még folyamatban van (tehát meglehetősen képlékeny), míg e szint felett már stabilabb rendszerrel találkozhatunk. Az irányító hatóság szerepét a FVM tölti be. A minisztérium felelős azért, hogy a felügyelete alatt álló szervezetek a pénzeket az Európai Unió előírásainak megfelelően használják fel. Felügyeli tehát a program végrehajtását és jelentéseket készít az Európai Unió Bizottságának. Végeredményben az irányító hatóság kötött (a későbbiekben ismertetésre kerülő) közjogi megállapodást a Magyar Agrárkamarával, amelynek alapján (és a gazdasági kamarákról szóló törvény 2003-as módosításának köszönhetően) az agrárkamarák részesei lesznek a támogatási rendszernek. A FVM-et segítik még a közreműködő szervezetek (mint az MVH) is. A tulajdonképpeni pénztár szerepét a Pénzügyminisztérium látja el, mint kifizető hatóság. A brüsszeli pénzeket ő kéri és hozzá is érkeznek az uniós Bizottságtól. Szeptemberben alakították meg a Miniszterelnöki Hivatal EU Támogatások Hivatalában a Közösségi Támogatási Keret Monitoring Bizottságot, amelyben a kormányzati és nem kormányzati szektor körülbelül fele-fele arányban képviselteti magát. A bizottság feladata, hogy ellenőrizze és értékelje az Unió Strukturális alapjaiból érkező támogatás felhasználását (tehát magát a Nemzeti Fejlesztési Tervet), és hogy egyben javaslatot tegyen a támogatások esetleges korrekciójára. A monitoring bizottságok alakítása ezzel nem állt meg, ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Terv öt operatív programjához (a mezőgazdaság vonatkozásában ez az Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Programja) öt külön bizottságot hoznak még létre. A cikk írásakor még lezáratlan kérdés a közreműködő szervezetek köre. A nemzeti és előcsatlakozási támogatások kiosztásában korábban segédkező intézmények, az uniós előírások szigorúsága miatt, ugyanis nem vehetnek már részt (vagy csak erősen módosított formában) a jövő támogatási struktúrájában. Ilyen korábbi szervek: a SAPARD Hivatal, a megyei FM-hivatalok, a vidékfejlesztési támogatások tekintetében a Regionális Vidékfejlesztési Irodák (és a velük kapcsolatban lévő kistérségi vidékfejlesztési menedzserek), falugazdászok. Ezek helyett a FVM a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalra, az agrárkamarákra és (még bizonytalan mértékben) az átalakított megyei FM-hivatalokra számít. A közreműködő szervezetek "csúcsintézménye" kétségtelenül az MVH lesz. Ennek létrehozásáért megszületett a 81/2003. (VI. 7.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról. Ez a hivatal, amely szorosan együttműködik az agrárkamarákkal, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter irányítása alatt áll, és a SAPARD Hivatal, valamint az Agrárintervenciós Központ (AIK) általános jogutódja. Az MVH feladatai meglehetősen szerteágazóak, és közülük számoshoz kapcsolódik az agrárkamara (lásd később) is. Az MVH ellátja az egyes közösségi termékpálya-rendtartások szabályozási eszközeinek működtetésével kapcsolatos feladatokat. Feladatai kiterjednek az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EMOGA) mindkét részlegének, a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköznek és a SAPARD előcsatlakozási programnak a működtetésére. Az MVH ellátja továbbá a korábbi AIK nemzeti hatáskörben végzett, nemzeti támogatások igénybevételével és végrehajtásával összefüggő feladatait. Az IIER rendszer (amely az EMOGA Garancia Részlegének egyik eszköze) működtetését is a MVH-ra ruházták. A MVH központi szerve már július óta létezik, területi szerveit azonban csak decemberig fogják kiépíteni. A területi szervek kiépítése során (nem hivatalos források szerint) ismételten a megyei szint kerül előtérbe. Bár a SAPARD előcsatlakozási alap működtetéséig megmaradnak a korábbi SAPARD Hivatal regionális irodái, azonban ezen irodák a SAPARD kifutásával várhatóan beolvadnak a MVH megyei szerveibe. Ezzel gyakorlatilag a régiókra épülő közigazgatás megteremtése egy lépéssel ismét messzebb került. Ezen a helyzeten az sem változtat, hogy a pályázatos támogatások esetében a régióközpontok megyei szervezeteinek illetékessége az egész régióra kiterjedne. A MVH területi szervei tekintetében tehát két csoportról beszélhetünk: a "szűkebb" értelemben vett megyei szervekről (gazdák regisztrálása, direkt támogatások) és a "régiós" megyei hivatalokról (itt pályázatos támogatásokkal is foglalkoznak). Az előzőnél jóval kevesebb információ van a megyei FM-hivatalokról. Ezek esetében mostanáig a falugazdász-hálózat kapcsán történtek változások. A falugazdász-hálózat eredetileg az agrárkamarák irányítása alatt állt, majd a falugazdászokat áthelyezték a megyei FM-hivatalok irányítása alá. Ezzel az intézkedéssel az agrárkamara sokat veszített (és ezzel párhuzamosan a megyei FM-hivatalok szerepe jelentősen erősödött), mivel megszűnt a gazdákkal való kapcsolattartásának legközvetlenebb módja. A megyei FM-hivataloknál a falugazdászokat kétfajta jogviszonyban foglalkoztatták: köztisztviselői, illetve vállalkozói jogviszonyban. A 2003-as változások hatására a vállalkozóként foglalkoztatott falugazdászok többségének jogviszonya megszűnik. Minderre azért volt szükség, mivel a hatályos jogszabályok szerint a szakigazgatás területén a különböző munkaköröket kizárólag köztisztviselőként lehet betölteni. Lehetőség van ugyanakkor arra, hogy ezek a falugazdászok visszakerüljenek az agrárkamarák most kiépítésre kerülő szaktanácsadói szervezetébe. Ezzel az agrárkamarák ismét egy közvetlen információs csatornához jutnak a magyar gazdákhoz. Az EMOGA Garancia Részlegének kezelése szempontjából lényeges eszköz az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer. Mivel a 2004-től hatályos támogatási rendszerben az agrárkamarák is ellátnak az IIER-hez kapcsolódó közfeladatokat, ezért nem lehet eltekinteni az IIER részletesebb bemutatásától. Az IIER három részből áll: a szeptemberben elkészült földregisztrációból, az október végéig végrehajtandó (végrehajtott) ügyfél-regisztrációból és a támogatásban részesíthető ágazatok év végére teljessé váló állatregisztrációjából. Ahhoz, hogy az Európai Unió agrártámogatásában a magyar gazdálkodók részesüljenek, mindhárom nyilvántartásnak naprakésznek kell lennie. Elkészült már a "fizikai blokkok" szerinti földterület-nyilvántartás (ez a Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszer, azaz a MePAR: az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési célú terület alapú kifizetéseinek igénybevételéhez szükséges új, kizárólagos térképi, területi hivatkozási alap és azonosító rendszer). Az ebbe a nyilvántartásba kerülő földeket szemrevételezéssel is jól elkülöníthető blokkokba rendezik a nyilvántartásban. Fontos tehát, hogy nem a helyrajzi szám a meghatározó. E blokkok ugyanis légi felvétellel is könnyen ellenőrizhetők. Az IIER második része a gazdaregiszter. Ebbe minden gazdálkodónak, aki brüsszeli pénzekből vár támogatást, be kell jelentkeznie. E nyilvántartással kapcsolatban jelent meg a 141/2003. (IX. 9.) Korm. rendelet az Európai Unió Közös Agrárpolitikája magyarországi végrehajtásában, illetve a nemzeti agrártámogatási rendszerben érintett ügyfelekkel összefüggő ügyfélregiszter létrehozásáról és az ezzel kapcsolatos nyilvántartásba vételről. Az IIER harmadik része az állatregiszter. A szarvasmarha-nyilvántartás már naprakész, amelyhez a következő hónapokban felzárkózik a kecske- és juhállomány pontos regisztrációja is. Az IIER célja: a közvetlen támogatások kifizetése során kiszűrni a jogosulatlan, illetve kettős igényléseket. A terület alapú kifizetések adminisztratív ellenőrzése során a különböző adatbázisok összevetésével ellenőrzik a termelő által benyújtott támogatási kérelemben szereplő adatok helyességét, azaz hogy egy mezőgazdasági parcella nyilván van-e tartva, mérete a nyilvántartás adatainak megfelel-e, vagy azt, hogy nem igényeltek-e rá támogatást több jogcímen. Érdekes az IIER működése, ugyanis a gyakorlatban a támogatási igények beérkezésekor az IIER nem ellenőrzi a földhasználat jogosságát. Ellenőrzi viszont azt, hogy adott fizikai blokkra beérkezett kérelmek által lefedett terület meghaladja-e a fizikai blokk méretét. Amennyiben meghaladja, akkor az érintett fizikai blokkban túligénylés van. A helyszíni ellenőrzés és az adminisztratív ellenőrzés során kiderül, hogy mely területre nyújtottak be többen támogatást. C) A cikk eddigi részeiben vázoltakra tekintettel a továbbiakban a változásokat a gazdasági kamaráról szóló 1999. évi CXXI. törvény tervezett módosítása és az FVM, valamint a Magyar Agrárkamara között létrejött együttműködési megállapodás (amely nagymértékben pontosítja a törvényben meghatározottakat) alapján mutatom be. A törvényi indoklásból és a szakemberek beszámolóiból is az derül ki, hogy a változások legfontosabb indukálója az Európai Unióhoz történő csatlakozás, és az, hogy az agrárkamarák lényegi szerepet kapjanak a támogatások megfelelő szétosztásában. Ez alapján bővítik a törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek körét az agrár- és vidékfejlesztési támogatásra jogosult mezőgazdasági termelővel. Módosul a mezőgazdasági és erdőgazdasági tevékenység fogalma is, és kiterjesztik azt az Unió által preferált üzemkiegészítő szervezetek tevékenységére. A leglényegesebb változás a gazdasági kamarák (és ezen belül az agrárkamarák) feladataiban következik be. Az ide vonatkozó jogszabályhelyek nagy részét kiegészítették vagy új rendelkezésekkel cserélték fel. A területi kamarák vonatkozásában a gazdaság fejlesztésével összefüggésben új feladat, hogy ezek után a kamarák részt vesznek az átfogó gazdaságfejlesztési döntések előkészítésében, közreműködnek az európai uniós csatlakozásból eredő tájékoztatási és képzési feladatok ellátásában, tájékoztatást adnak az uniós pályázati lehetőségekről és közösségi jogszabályokról. Az agrárkamarák vonatkozásában külön is kiemelést nyer az, hogy részt vesznek az agrár-szaktanácsadás szervezésében és az ehhez kapcsolódó pályázati úton elnyerhető támogatások lebonyolításában. A törvény ezen rendelkezéseit az FVM és a Magyar Agrárkamara közötti megállapodás pontosítja. A megállapodásból kiderül az, hogy a szaktanácsadás és az ismertetett IIER rendszer tekintetében a kamara milyen feladatokat kap: a kamara ellátja a gazdálkodókat támogatás igényléséhez szükséges nyomtatványokkal, tájékoztatja a gazdálkodókat a támogatáshoz kapcsolódó kötelezettségeikről, közreműködik az IIER (s különösen ezen belül a MePAR) tesztüzemi munkáiban, segíti a termelőket az adatlapok kitöltésében, előzetes pályázati kontrollt biztosít az IIER rendszerű EU-s pályázatok előtt. A megállapodással kibővült kamarai közfeladatok ellátásához az FVM a Magyar Agrárkamara és a területi agrárkamarák részére (az első ütemben 200 fő figyelembevételével) a szükséges forrásokat biztosítja. Egyben rögzítik további 300 fő felvételének lehetőségét. A megállapodás jelentőségét jelzi, hogy a 2004. évi költségvetés előkészítésekor a megállapodás szerinti finanszírozást a FVM költségvetési fejezetében külön soron, önállóan tervezi és finanszírozza. Bővülnek a kamara feladatai az üzleti forgalom biztonságával kapcsolatban és a gazdaság általános érdekeinek érvényesítése kapcsán is. Kiemelendő fontosságú változás, hogy a javaslat biztosítja a Magyar Agrárkamara számára állandó választott bíróság létrehozását. A változások kiterjednek a gazdasági kamara szervezetére is: a javaslat az országos gazdasági kamara küldöttgyűlésének kizárólagos hatáskörét kibővíti azzal, hogy a gazdasági kamarák pénzügyi forrásaiból az országos gazdasági kamarának járó részt meghatározhatja. A kamara elnöke jogkörét, a tervezet szerint, az ügyek meghatározott tekintetében az alelnökre, a főtitkárra vagy a titkárra írásban átruházhatja (a gyakorlati igény öltött jogszabályi formát ez esetben); a kamarai autonómia további bővítését jelenti, hogy az agrárkamarán belül ágazati és szakmai szempontok szerint osztályokat kell létrehozni (az agrárkamarán belül legfeljebb 12 osztály alakítható, de legalább 3 osztályt kell alakítani). A kormány jogalkotási programja szerint a gazdasági kamarákról szóló törvény tekintetében a legnagyobb változás, hogy a törvényességi felügyelet az eddigi miniszteri hatáskörből átkerül ügyészségi hatáskörbe. Magam részéről ezzel a megállapítással vitatkoznék, mivel a kamarák közfeladatainak bővülése legalább ekkora, ha nem nagyobb jelentőségű. Ráadásul ha az agrárkamarák feladatkörének bővülését megvizsgáljuk, akkor (véleményem szerint) az a következtetés is levonható, hogy az ügyészségi törvényességi felügyelet a feladatbővülés következménye. Ugyanis nem lenne szerencsés - az uniós támogatások szemszögéből -, ha a miniszter egy olyan szervezet felett gyakorolna törvényességi felügyeleti jogokat, amely a támogatási rendszerben jelentős feladatokat kap. Ez ugyanis a hatásköri (felelősségi) viszonyok egybemosódását eredményezheti, ami viszont közösségi jogszabályokba ütközik. Hasonló indokok miatt pedig már fellépett az Európai Unió Bizottsága a SAPARD Hivatal évekig elhúzódó akkreditációja esetén. Az agrárkamarák felett a törvényességi felügyeletet - az ügyészségre irányadó külön jogszabályok rendelkezései szerint - az ügyészség gyakorolja. A törvényességi felügyelet nem terjed ki az állandó választott bíróságra, továbbá az olyan ügyekre, amelyekben egyébként bírósági vagy külön jogszabály szerinti államigazgatási eljárásnak van helye. A törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészség ellenőrzi, hogy az agrárkamara alapszabálya és más önkormányzati szabályzatai, illetve azok módosításai megfelelnek-e a jogszabályoknak. Ezenfelül jogköre kiterjed annak felügyeletére is, hogy a kamara működése, határozatai nem sértik-e a jogszabályokat, az alapszabályt vagy ez egyéb önkormányzati szabályzatokat. Ha a gazdasági kamara működésének törvényessége másképpen nem biztosítható, az ügyészség törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva bírósághoz fordulhat. A bíróság (némileg hasonlóan a szakmai kamarákhoz) megsemmisíti a kamara törvénysértő határozatát és szükség szerint új határozat meghozatalát rendeli el. A működés törvényességének helyreállítása érdekében összehívja a kamara küldöttgyűlését, ismételt vagy súlyos törvénysértés esetén a kamarának vagy a kamara egyes szerveinek működését felfüggeszti (egyidejűleg - a törvénysértő állapot megszüntetésének időtartamára - felügyelő biztost jelöl ki), amennyiben a törvényes működés másként nem biztosítható, a kamarát - az országos gazdasági kamara kivételével - feloszlatja (ezen utolsó jogosítvány az, amely az agrárium szakmai kamarái vonatkozásában nem illeti meg a bíróságot). A bíróság az ügyészség keresete alapján megállapítja a kamara megszűnését, ha tagjainak száma az alapszabályban meghatározott legkisebb létszám alá csökken. A kamara feloszlatása vagy megszűnésének megállapítása esetén - a hitelezői igények kielégítését követően - a nyilvántartásból való törléséről rendelkező bírósági határozat jogerőre emelkedésének napjával szűnik meg. A törvényjavaslat még tartalmaz néhány kisebb-nagyobb módosítást, azonban témám szempontjából ennyit tartottam kiemelésre érdemesnek. Összegzés Cikkemben azokat az alapvető háttérismereteket kívántam vázolni, amelyek nélkül az agrárkamarák szabályozását tartalmazó törvény módosítása értelmezhetetlen. A kamarákat érintő tervezett változtatások nem példa nélküliek Európában, mondhatni: csak követjük az európai példát. A módosításokkal a magyar agrárkamara végre ismét létjogosultságot kap, immáron nemcsak a magyar társadalom és gazdaság formálásában, hanem a Közös Agrárpolitikában is. A nyugat-európai országokban már bizonyítottak a kamarák - reméljük, hogy most nálunk is kapnak elegendő időt erre. Dr. Szilágyi János Ede