Nem kell szívinfarktust kapnia annak, aki látja, hogy a kormány új rendeletének egyik passzusa szerint nem lépteti hatályba azt a korábbi veszélyhelyzeti jogszabályt, amely a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát további két évre fenntartja. Ez a jogszabály ugyan valóban hatályát veszti, de közben már a parlament előtt van az adótörvények módosítása, ami ezt a kérdést az eddigi tartalommal törvényi szinten szabályozza - írja a bank360.hu.

A jogszabálytervezet indoklása a változást azzal indokolja, hogy a javaslat törvényi szintre emeli a veszélyhelyzeti normában, az új építésű lakóingatlanokra vonatkozó kedvezményes általános forgalmi adó mérték alkalmazásáról szóló 267/2022. (VII. 29.) kormányrendeletben foglalt előírást, amely 2 évvel meghosszabbítja az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adómérték időbeli hatályát. A kormányfő által júliusban bejelentett, majd kormányrendeletbe foglalt hosszabbítás tehát megmarad.

2016 óta érvényben van

Az új lakásokra lényegében 2016 óta fennáll az 5 százalékos áfa, ami nagy kedvezmény a 27 százalékos normál áfához képest. Ezt először a lakásépítési piac élénkítése érdekében vezette be a kormány 2019-ig, de azután is lehetett vele élni átmeneti szabályok szerint. 2021-től pedig újabb kétéves hosszabbítást kapott a kedvezmény, ami most év végén járt volna le.

Az újabb kétéves hosszabbítás valójában további négy évet jelent. A törvénymódosítás szerint ugyanis az új lakóingatlan-értékesítésnél 5 százalékos áfát kell alkalmazni akkor is, ha a teljesítés (azaz az új lakás, ház elkészülte, átadása) 2025. január 1. és 2028. december 31. közé esik. Feltéve, hogy az építési engedélyhez kötött építési munka esetén a lakóingatlan építésére az építési engedély 2024. december 31. napjáig véglegessé vált, vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységet legkésőbb 2024. december 31. napján bejelentették.

300 négyzetméterig mehet a családi házakra

Csak lakóingatlanokra jár az 5 százalékos áfa, újonnan, eladásra épített lakásnál maximum 150 négyzetméteres, újépítésű családi háznál maximum 300 négyzetméteres alapterületig.