Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fidesz pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA) ingatlanportfóliója - a 2016-ban a budapesti Stefánia úton vásárolt, felújítás után tavaly birtokba vett új székház után - tavaly szeptemberben egy brüsszeli, Schuman téri ingatlannal bővült: egy patinás, százéves ház teljes emeletét, három külön bejáratú irodát vásároltak meg.

Az Európai Bizottság központi épületére, a Berlaymontra néző, összesen 506 négyzetméternyi irodaterülethez 2,274 millió euróért, vagyis több mint 800 millió forintért jutott hozzá az SZPMA - még pedig úgy, hogy nem magukat az ingatlanokat vette meg, hanem azt a vállalkozást, amely abban tulajdonos volt - derítette ki a hvg360 a Fidesz-alapítvány ötéves gazdálkodásáról kikért adatokból.

Az ingatlan tulajdonjoga a teljes vételár megfizetésének napján (legkésőbb 2021. december 31-ig) száll át az SZPMA-ra.

A céges ingatlanvásárlással kapcsolatban a lap azt is megjegyzi a cikkében, hogy információik szerint adózási szempontok vezérelték a gazdasági társaságon keresztüli vásárlást, és nem kis vita volt az SZPMA vezetésén belül arról, hogy kell, illetve szabad-e a pártalapítványnak céget vásárolnia.

A brüsszeli ingatlant tulajdonló belga társaság, az Eurojura SA teljes részvénycsomagját egy magyar cégtől, a Cravarol Investment Kft.-től vette meg az SZPMA. A cégadatokból a portál kiderítette azt is, hogy a magyar kft.-t alig három hónappal az alapítvánnyal nyélbe ütött üzlet előtt, 2020. május 29-én hozták létre, vélhetően kimondottan e tranzakció lebonyolítására.

A Cravarol tulajdonosa többszörös céges láncolat végén Bertalan Anna (aki ügyvezetője is a Cravarolnak), akit céges kapcsolatai a két éve a leggazdagabb magyarokat összesítő listák tízes élbolyába berobbant ingatlanmágnás, Jellinek Dánielhez kötnek (Jellinek magánvagyonát több mint százmilliárd forintra becslik). Bertalan Jellinek több más volt vagy mostani érdekeltségének ügyvezetője is.

Állami támogatásból vásárolhat az alapítvány

Az SZPMA éléről püspökké választása miatt a napokban köszönt le Balog Zoltán (volt emberi erőforrás miniszter), aki kezdeményezője volt - a hivatalosan a költségvetési bizottságtól érkező - 2018-as törvénymódosító javaslatnak, amely a korábbi évekhez képest jelentősen megnövelte a pártalapítványok állami támogatását. Az SZPMA így az addigi évi 573 millió helyett 2019-tól évi 1,46 milliárd forintnyi állami támogatásból gazdálkodhat.