A helyiek és a Balaton állnak győzelemre Siófokon

Első fokon, az előzetes engedélyeztetési eljárás határozata szerint nem épülhet kikötő a Balaton egyik utolsó szabadstrandján - írja a 24.hu.
Szabó Dániel, 2017. december 25. hétfő, 09:59
Fotó: Napi.hu

Bár január 21-ig még fellebbezhet a Divinus Yacht Club Kft., de az első hivatalos véleményezés szerint egyrészről balesetveszélyes, másrészről a balatoni kulturtájjal összeegyeztethetetlen lenne az új vitorláskikötő az egyébként Natura 2000-es oltalom alatt álló területen. A siófok-szabadifürdői Aranypart szabadstrandon épülő 99 férőhelyes magánjachtkikötő beruházója a Divinus Befektetési Alapkezelő Zrt., amely a kinézett területtel szomszédos Álmai Nyaralója nevű apartmancsoporthoz tartozna.

A 24.hu szerint a határozat lényege, hogy az építéssel teljesen át kellene tervezni a kikötőt. Nem lenne meglepő, ha ezzel is megpróbálkozna a befektető, mert egyszer már megtette, amikor a 184-es tervezett kikötőt 99 férőhelyre zsugorította. Mindezt vélhetően azért, mert a 18400 négyzetméteres építkezésről így nem kellett hatástanulmányt készíteni.

Egyelőre tehát a helyiek állnak győzelemre, akik rég óta tiltakoznak a beruházás ellen.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Demokrata Hungarofil, 2017.12.26 07:54

A kb. kétszáz kilométeres partvonalon biztosan található még alkalmas hely kikötő létesítésére. A tóba benyúló mólók építését, melyek korlátozzák a tó öntisztulását, a víz szabad áramlását, (Fonyód!) - örökre meg kellene tiltani! - Aki kikötőt akar, vegyen telket hozzá és mélyítse azt ki és ne a tavunk területét rabolja el ingyen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html