A 200 milliárd forintos városligeti építkezésről az Ipsos Zrt. készített reprezentatív közvélemény-kutatást, a Levegő Munkacsoport megbízása alapján januárban 500 budapesti lakos véleményét kérték ki.

Akárhogy próbálkoztak a a kérdezőbiztosok, a válaszokból egyértelműen kitűnt:
a megkérdezettek 75-55 százaléka határozottan elutasítja az új épületmonstrumokat. A válaszadók háromnegyede egyetértett azzal a megfogalmazással, hogy a Városligetben ne létesítsenek új építményeket, de a cég megerősítésként kifordítva is feltett két hasonló kérdést. Az "egyetért-e azzal, hogy a Városligetben egy jelentősen kibővített múzeumi-kulturális negyedet alakítsanak ki számos új épülettel" kérdésre 64 százalék mondott nemet, egy harmadik változatra pedig 55. Tehát a beruházások ellenzőinek aránya 75 és 55 százalék között volt, míg a támogatóké 40 és 23 százalék között - írta a portál.

A budapestiek számára egyértelműen a Városliget a legkedveltebb fővároson belüli látogatási célpont.

Amikor pedig úgy tették fel a kérdést, hogy a Ligetben kizárólag a meglévő leromlott zöldfelületek, játszóterek, sportterületek, sétányok felújítására van-e szükség, ismét a válaszadók háromnegyede válaszolt igennel. Azzal pedig szinte kivétel nélkül mindenki egyetértett, hogy a jelenlegi infrastruktúra felújításra szorul.

A megkérdezettek a tervek szerint betelepítendő intézményeket sem nagyon tudják elképzelni az új helyen. Az összesítés szerint 83 százalék nem szeretné, hogy a Magyar Nemzeti Galériát a Budai Várból a Városligetbe telepítsék. De nem népszerű a Vár kormányzati hivatalokkal való megtöltése sem, mindössze 16 százalék tartja jónak az elképzelést, hogy a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági minisztérium a Budai Várba települjön.

Az eredmények alapján 85 százalék értett egyet azzal, hogy a Nyugati pályaudvar épülete mögött, a Podmaniczky utca mellett a vágányok lefedésével új másfél kilométer hosszú parkot alakítsanak ki - írta az Index.