Egyedüli ajánlattevőként a Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Zrt.-t hirdette ki győztesnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a közbeszerzési eljárásán, amit a moszkvai magyar kulturális, tudományos és tájékoztatási központ épületének felújítására és funkcióváltására írtak ki. A többszintes saroképület az Exim moszkvai képviseletének és a KKM külgazdasági attaséinak is otthon ad a Povarszkaja utca 21. szám alatt (az ingatlan a Povarszkaja és a Boriszoglebszkij pereulok sarkán áll).

A magyar diplomáciai épületeket 2010 óta sorra felújító Mega-Logistic nettó 5 milliárd 762 millió forintos árajánlatot tett a moszkvai ingatlan rekonstrukciójára - derül ki a KKM ajánlatot elbíráló közbeszerzési dokumentumából. A műemléki épületkutató tevékenység elvégzésére alvállalkozóként a Techroad Kft.-t is bevonják a szerződés teljesítésébe.

Itt reprezentál a nagykövet

A közbeszerzési kiírás szerint a nyertes cég feladata a háromemeletes épület felújítása és funkcióváltása kapcsán az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, valamint a kivitelezési munka elvégzése. A felújítás és átalakítás célja a moszkvai külképviselet politikai részlegének és a nagyköveti rezidencia elhelyezése a reprezentációs igények kielégítésére a fő- és melléképületben - áll a közbeszerzési dokumentumban. (A moszkvai magyar nagykövetség a Moszfilmovszkaja utca 62. szám alatt működik.) A Mega-Logistic ajánlatában az építési engedély jogerőre emelkedésétől számított 365 napos teljesítési határidőt vállalt.

Van bőven referencia

A KKM tavaly júniusban a Mega-Logistic-kel szerződött a varsói volt kereskedelmi kirendeltség épületének felújítására, nettó 4,05 milliárd forintért. A cég egyedüli ajánlattevőként megnyerte az új washingtoni követségi épület rekonstrukciójára kiírt közbeszerzést is, a szerződést 2017 decemberében írták alá, az értéke nettó 3 milliárd 794 millió forint. (A magyar állam az épületet, egy viktoriánus villát 16,6 millió dollárért, azaz 4,4 milliárd forintért vásárolta meg.)

A társaság honlapja szerint a közelmúltban felújították a hágai, a pozsonyi és a római magyar nagykövetségi épületeket, valamint Zágrábban újat építettek. Korábbi referenciáik között szerepel a bogotai, limai, bukaresti nagykövetségi, a Ho Shi Minh-városi, kolozsvári és madridi konzulátusi épületek, illetve irodák is.

A HM-nek dolgoztak

A Mega-Logistic 2004-ben - a Mercator 2001 Kft. és a Galla Invest Kft. összeolvadásával - jött létre, a főtevékenysége a létesítményüzemeltetés. A nettó árbevétele a 2016-os 6,4 milliárdról 9 milliárd forintra nőtt 2017-ben, az adózott eredménye 167 millióról 303 millió forintra. Létesítményüzemeltetésből 4,9 milliárd forint, míg építési tevékenységből 3,7 milliárd és egyéb üzleti szolgáltatásból 370 milliós bevétele származott 2017-ben - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

A zrt. főként honvédségi ingatlanok üzemeltetésével és karbantartásával foglalkozott a 2000-es évek elején (a cég építette a pristinai, majd a szarajevói magyar katonai tábort). A külügyminisztérium külképviseleti ingatlanait 2010-től újítja fel. A vállalkozás Lóki Géza és családtagjainak érdekeltségbe tartozik az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.