Az új szerződések számának folyamatos gyors növekedése azt jelzi, hogy a következő fél, illetve egy évben is adott a kereslet, ami húzhatja magával az építőipart - vélte Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője. Kockázatot jelent viszont, hogy a kivitelezők egyre nagyobb munkaerőhiánnyal szembesülnek, ami már most is korlátozza az ágazatban lévő növekedési potenciált - közölte.

A növekedéshez egészséges szerkezetben mind a magán, mind a kormányzati szektor beruházásai hozzájárulnak - vélte kommentárjában Horváth András, a Takarékbank elemzője. A szakértő szintén úgy látja, hogy a fellendüléssel kapcsolatban érdemi kockázatot a fellépő szakemberhiány jelenthet, de szerinte ez elsősorban a béremelési versenyben kevésbé részt venni tudó mikrovállalkozásokat érinti.

Az alacsonyabb tőkével rendelkező vállalatok nem lesznek képesek teljesíteni a megnövekedett igényeket, és ez egyes beruházások leállását vagy elindulásának meghiúsulását eredményezheti - mondta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.