Szeptemberben megállt a drágulás az országos albérletpiacon, havi szinten ugyanis stagnáltak az árak – áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez készült elemzésben.

Az átlagos lakbérek szeptemberben 0,1 százalékkal haladták meg az augusztusit, a budapestiek pedig 0,1 százalékkal lettek olcsóbb, ami stagnálásnak felel meg mindkét mutató esetében. „A megélhetési kiadások növekedésével és a rezsiszabályok változásával magyarázható a stagnálás. Az ingatlanpiaci lassulás már az eladó lakások és házak esetében is megfigyelhető volt, mert szeptember eleje óta ezeknek az ára sem nőtt” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Infláció kontra lakbérek

Éves összevetésben még mindig jelentős drágulás látható az albérletpiacon: országosan 22 százalékkal, Budapesten 24 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak tavaly szeptemberhez képest. Az inflációt is figyelembe véve azonban az albérletárak bőven elmaradnak a korábbi csúcsoktól. Reálértéken számolva 2020 januárjában voltak a csúcson, akkor 31 százalékkal haladták meg a 2015-ös szintet. Idén augusztusban 25 százalékkal, szeptemberben viszont már csak 20 százalékkal voltak magasabban – mondta Balogh.

Az ingatlan.com adatai szerint a kínálati piaci eddigi forgatókönyvét átírta az október. A hónap közepén ugyanis majdnem 13 ezer kiadó lakóingatlan várt bérlőre, ami - szemben a korábbi hónapokban látott kínálatszűküléssel - 3,1 százalékos bővülésnek felel meg az előző hónaphoz képest. Budapesten 2 százalékkal, a megyeszékhelyeken 1 százalékkal több kiadó ingatlanhirdetésből válogathatnak a bérlők.

A fővárosban az átlagos bérleti díj 200 ezer forint és továbbra is a Belváros a legdrágább városrész közel 300 ezer forintos átlagos bérleti díjjal. A legalacsonyabb átlagos bérleti díjakat pedig Soroksáron és Csepelen lehet megtalálni, ahol 138 ezer, illetve 140 ezer forint körül alakul a lakbér. A megyeszékhelyeken az átlag 120 ezer forint. Békéscsaba 90 ezer forintos összeggel a legolcsóbb, Veszprém és Debrecen 150-150 ezer forinttal pedig a legdrágább.