Az idén január és szeptember között kiadásra meghirdetett budapesti lakások és házak 18 százaléka volt olyan, amelyben a tulajdonosok jelezték, hogy kisállatot is vihetnek a bérlők. Ez jelentős növekedést jelent a korábbi évekhez képest, 2016 azonos időszakában ugyanis még csak 10 százalékos volt az “állatbarátként” meghirdetett fővárosi albérletek aránya.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „A kisállat tartását megengedő hirdetések száma és aránya idén ráadásul úgy növekedett a fővárosban és országos szinten is, hogy a teljes kínálat a tavalyi rekordhoz képest csökkent. Ez két dolgot jelez: egyrészt a bérlők igényeit egyre inkább meghallgatják a tulajdonosok, másrészt pedig a kisállattartás körülményei rengeteget fejlődtek, és a jelenség is sokkal elfogadottabbá vált.”

Már albérletek tízezreibe lehet kisállatot vinni

A budapesti változásokkal összhangban vannak az országos adatok is. 2016 januárja és szeptembere között a feladott albérlethirdetések 10 százalékánál engedélyezték a tulajdonosok, hogy a bérlők a kedvenceikkel költözzenek. 2021 azonos időszakában pedig ugyanez már a feladott kiadó lakás- és házhirdetések 15 százalékára volt igaz. Az ingatlan.com adatai szerint idén több mint 9 ezer, országosan összesen pedig több mint 12 ezer állatbarát albérlethirdetés volt a kínálatban.

Az ingatlan.com összefoglalója felhívja a figyelmet arra, hogy a tulajdonosok előírásai mellett a vonatkozó jogszabályokat is figyelembe kell venniük az érintett bérlőknek, csakúgy mint a társasházak szervezeti és működési szabályzatát (szmsz) és házirendjét, továbbá az adott önkormányzat kisállattartásra vonatkozó szabályait is.