Pályázatot írt ki a dél-pesti Köki Terminál értékesítésére a bevásárlóközpontot építő R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Az M3-as metró végállomásánál álló, a pláza mellett egy OBI barkácsáruházat, egy parkolóházat, valamint egy komplett buszpályaudvart magába foglaló komplexum óriási: alapterülete mintegy 220 ezer négyzetméter, igaz a bérbe adható terület ennek alig a harmada, 70 ezer négyzetméter - írja a Kamaraonline.

A Köki Terminál irányára a mostani meghirdetés alkalmával 27 milliárd forint, míg 2013 végén még 35 milliárd forintért kínálta az ingatlanegyüttest a felszámoló. A Napi.hu korábban beszámolt róla, a két éve 35 milliárdért meghirdetett központ iránt többen is érdeklődtek, de vételi ajánlat nem érkezett a felszámolóhoz.

A jelenlegi pályázaton az ajánlatokat március 25. és április 11. között lehet benyújtani. Az ajánlati biztosíték 290 millió forint.

A Köki Terminál mintegy 40 milliárd forintból épült fel, amelyhez az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) biztosított 27 milliárd forint hitelt.

A bevásárlóközpontot hosszas előkészítés után 2008-ban kezdték el építeni, s a munkálatok azután sem álltak le, hogy beütött a pénzügyi válság világszerte. Sok ingatlanfejlesztőhöz hasonlóan az R-CO is pénzügyi zavarba került, nem tudta törleszteni tartozásait, és 2012 végén elrendelték a társaság felszámolását.

A Köki Terminál területén található metró- és buszvégállomás miatt (nem beszélve a beragadt óriási MFB-hitelről) a kormány stratégiailag kiemelt szervezetté nyilvánította a R-CO-t, és így a bevásárlóköpontot azóta is az állami felszámoló üzemelteti. A felszámolás hírére a bevásárlóközpont kihasználtsága csökkent valamelyest, a látogatószám azonban nem, sőt folyamatosan emelkedik az utóbbi években, így a bezárt üzletekben új bérlők nyitottak, és a pláza kihasználtsága azóta is 90 százalék körüli - olvasható a Kamaraonline.hu-n.