Már tavaly elfogadták a településkép-védelmi törvényt, amely leginkább a közterületi hirdetési felületek kihelyezésének szigorítása miatt lett ismert, azonban egy újabb módosítás is életbe lép ezzel. A jövőben minden beruházás - köztük az állami projektek is -, amelyek valamilyen építési beruházással járnak, a jövőben egy arculati ellenőrzésen is át kell, hogy essenek.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter most elmondta, hogy a szabályozás az állami beruházásokra is érvényes, sőt, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszú projektek sem kapnak mentességet. Vagyis a jövőben csak a városok, falvak megjelenéséhez illő épületeket lehet felhúzni. Kivételt csak az önkormányzati beruházások élveznek. Ez némi kiskaput jelenthet a jövőben a projekteknek.

A miniszter csütörtökön bejelentette, hogy egy darab jogszabály alá rendelné a kormány az építkezésekre vonatkozó törvényeket. Ettől az ilyen jellegű beruházási folyamatok egyszerűsödését várják.

Fontos változás lesz, hogy egy mindenki számára hozzáférhető, digitális térképrendszerre állnak át, a papír alapú tervezésnek véget vetnek a jövőben. A tárcavezető arról is beszélt, hogy ezzel párhuzamosan módosíthatják a beépítési tilalmazásokra vonatkozó meghatározásokat is.