A kormányzat a múlt héten elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében mintegy 14,5 milliárd forint értékben megújulhat a Kőbányai úti Eiffel-csarnok 2017 nyarára - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a beruházásról tartott hétfői sajtótájékoztatón. A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma összességében 14 milliárd 425 millió forintos állami támogatást kap a munkálatokra. Az idén 1 milliárd 841,5 millió forintot, a maradék több mint 12,5 milliárdot a 2016-ban és 2017-ben biztosítják a költségvetésből.

Az államtitkár hangsúlyozta: a jelenleg rossz állapotú és végveszélyben lévő műemlék csarnokban 21. századi modern bázis valósulhat meg, amely a magyar operajátszás új perspektíváit szolgálhatja ki. A kormányzati támogatásban a "továbblépés költsége" is benne van és bíznak abban, hogy a több mint 300 millió forintos, az Andrássy úti épület felújításának terveit célzó költség már előremutat és 2017 nyara után a tervek szerint lehetőség nyílik ennek az épületnek a rendbetételére is.

A MÁV egykori járműjavítójában olyan bázist építenek, amelyben helyet kapnak többek között műhelyek, operastúdió, próbaszínpadok és rekreációs tér is a díszlet- és jelmezraktárak mellett - ismertette a részleteket Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója.

Az 1886-os építésű acélszerkezetű csarnokban az operaház színpadméretével azonos próbaszínpadot alakítanak ki, a másik próbateremhez mobil nézőtér is csatlakozik, emellett zenekari termet is létesítenek. A látogatóközpontba érkezők betekintést nyerhetnek a műhelymunkákba és a tervek szerint ezen szakmákat oktatni is fogják. Mint mondta, a legnagyobb magyarországi műemlék megóvása és átépítése történik meg a beruházással.

A főigazgató hangsúlyozta: ilyen típusú, infrastrukturális jellegű pozitív kormánydöntés 35 éve nem született az operaház számára.