Az állam, jó gazda módjára, ma reggel visszavette jogos tulajdonát, az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított Citadellát - írta a szervezet közleményében.

Az MNV végrehajtás keretében, a rendőrség segítségével vette vissza a területet "a jogtalan használóktól". Ezáltal ismét lehetőség nyílik arra, hogy olyan vagyonkezelési szerződéssel kerüljön a Citadella használatba, amely hírnevéhez méltó.

Az MNV azért "ragaszkodik a visszavételhez", mert az Emberi Erőforrások Minisztériumának megállapítása szerint a Citadella használata, illetve hasznosítása nem felel meg a világörökségről szóló törvény rendelkezéseinek.

A jogszabály előírja, hogy a területet egyetemes és nemzeti értékeit megőrizve kell használni, bemutatni, fenntartható módon fejleszteni vagy szükség szerint helyreállítani. A hatósági helyszíni szemlék azonban megállapították, hogy az ingatlanon évtizedek óta nem volt jelentősebb felújítás, helyreállítás - tudatta a vagyonkezelő.

A bérlők elvégezték ugyan a szükséges karbantartásokat és az alkalomszerű javításokat, de "lényegében csak az üzleti érdekeiket érintő beruházásokat hajtották végre". A Citadellán lévő reklámok és feliratok többsége elhelyezésével és látványával megbontja a világörökségi helyszín egységes megjelenését és esetenként károsítja a várfalakat is - olvasható a szövegben.

Az MNV idén márciusban felszólította a Citadella bérlőit, hogy április 30-áig kiürítve adják át a területet. Arról is tájékoztatta őket, hogy ha átadási kötelezettségüknek nem tesznek eleget, akkor az MNV végrehajtást kezdeményez ellenük. Jelentősen lassította a terület átvételét, hogy a kerület jegyzője 2013. november 5-én ideiglenes használati engedélyt adott a Citadella bérlőinek. Amint ez az MNV tudomására jutott, azonnal eljárást indított a XI. kerületi önkormányzat vagyonkezelői szerződésének megszüntetésére. Az önkormányzat vagyonkezelői joga idén január 17-én megszűnt. A közlemény szerint "a terület konkrét vagyonkezelő felé történő átadása egyeztetés alatt van, az ezzel kapcsolatos tárgyalások folyamatban vannak".