A kormány november 20-án jelentette be, hogy a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. a hozzá került ingatlanok közül minél többet gyorsan, jelentős kedvezménnyel vagy kedvező részletfizetéssel eladna a jelenleg benne élő bérlőknek, korábbi tulajdonosoknak.

A jogszabály leginkább várt és legfontosabb részlete a kedvezmény mértéke. Ez a korábbi bejelentés szerint a végrehajtási rendeletből derül majd ki. A kormánypárti napilap pedig megszerezte ezt a készülő végrehajtási rendeletet.

Eszerint ha az ingatlan jelenlegi bérlője vásárol, az ingatlan vételára a NET Zrt. által az ingatlanért fizetett vételárnak megfelelő összeg. Az egyösszegű visszavásárlás során a vételárat csökkenti a bérlő által korábban megfizetett bérleti díj összege, kamat nem növeli azt, és ehhez jön még az ominózus kedvezmény. A tervezet szerint az ingatlan helyétől függően a kedvezmény mértéke:

  • Budapesten, a főváros agglomerációjában vagy megyei jogú városban tizenöt százalék,
  • más vidéki városban huszonöt százalék,
  • egyéb településen pedig harmincöt százalék.

Azon bérlők pedig, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, jön a hosszú távú részletfizetés. A NET a részlet havi összegét a fizetett lakbérnek megfelelő összeg alapulvételével határozza meg, de a részletek megfizetésének határideje nem haladhatja meg a 360 hónapot, vagyis a harminc évet. Ez esetben a vételár megfizetéséig a teljes összegre az állam javára jelzálogjogot, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be - közölte a Magyar Időkkel a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya.

Az ingatlanok kedvezményes megvásárlására vonatkozó ajánlat a cég csaknem 36 ezer ügyfeléből mintegy 32 ezer, határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező ügyfelet érinthet.

A parlamenti vita során az is kiderült, hogy az eszközkezelő várhatóan további kétezer ingatlant vásárol meg (ennyi igény érkezett be a program leállítása előtt).

A NET eddigi működése során 2011-től ingatlanvásárlásra felhasznált 137,1 milliárd forint költségvetési forrással eddig összesen 324,4 milliárd forint jelzáloghitel-tartozásból fakadó hitelintézeti követelés megfizetése alól mentesültek a hiteladósok.

Az eszközkezelőhöz került lakások átlagos értéke 9 millió forint, az NET átlagosan 3,8 millió forintot fizetett értük. Az ingatlanok többsége Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van,de jelentős a Pest megyei ingatlanok száma is - írta korábban az Azénpénzem.hu.

A bérlők által fizetett átlagos havi bérleti díj 11 160 forint. A NET Zrt. 2018. október 31-ig mintegy 13,92 milliárd forint bérleti díjat számlázott ki, amiből az ügyfelek 13,4 milliárd forintot fizettek be. Több mint félmilliárd (pontosan 520 millió forint) tehát hiányzik.

A visszavásárlási joggal eddig 1 312 bérlő élt.