Az Appeninn közvetett tulajdonában álló Pro-Mot Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. "turisztikai attrakció és szolgáltatás fejlesztés a Club Aligában" című pályázata a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. döntése szerint 1 299 999 998 forint támogatást nyert.

A tájékoztatás szerint a Pro-Mot a forrást is felhasználva olyan új közösségi teret létesít a Club Aliga üdülőközpont területén, amely betöltheti a település főterének funkcióját köztéri bútorok és látványelemek elhelyezésével, valamint vendéglátóipari és kereskedelmi egységek létesítésével. A pályázati összegből a cég egy multifunkcionális rendezvényhelyszínt is létrehoz, mely a tervek szerint otthont tud adni majd szabadtéri konferenciáknak, színházi előadásoknak és szabadtéri filmvetítésnek egyaránt - írta a cég.

A kikötővel rendelkező hatalmas balatonvilágosi ingatlan fejlesztését a kormány tavaly nyáron nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette. A tervek szerint fejlesztik a kikötőt, szállodát, wellness részleget, konferenciaközpontot, boltokat, kávézót és sportpályákat is építenek. A társaság akkor azt közölte, hogy a Pro-Mot 7,35 milliárd forint támogatást kapott az állami Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től.

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. 2019-ben lett az egykori pártüdülő, a Club Aliga többségi tulajdonosa, az adásvétel értéke meghaladta a 14,1 millió eurót.

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, az elmúlt egy évben a papírok legalacsonyabb ára 196 forint, a legmagasabb 396 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!