Nagy Zoltán, a 2007 óta működő, bécsi ingatlanok értékesítésére specializálódott Bécsi Ingatlanok vezetője szerint túl korai még arról nyilatkozni, hogy mennyire fognak az eladók illetve a vevők az árindexhez alkalmazkodni, azokat betartani. Az intézkedés mindenesetre segíti, hogy az ingatlanok valós áron keljenek el, illetve hogy a kereslet és kínálat találkozzon - olvasható a cég közleményében.

A 70-es évek végétől folyamatosan emelkedett, az elmúlt 10 évben pedig a duplájára nőtt a lakóingatlanok ára Bécsben. Michael Pisecky, a bécsi Ingatlan- és Vagyonkezelő Kamara elnöke szerint a pénzügyi válság óta több fázison ment át az ingatlanpiac. Az első fázisban az ingatlanokat drágábban értékesítették a lakáshirdetésben szereplő eladási árnál, a másodikban összhangba kerültek az árak, a harmadik fázisban nőttek a kínálati árak, jelenleg pedig normalizálódni látszódik a helyzet az elmúlt évekhez képest.  Nagy Zoltán szerint a bécsi ingatlanpiacon a kiegyenlítődés jellemző, lassú az értéknövekedés és a következő években is erre lehet számítani.

A bécsi és a budapesti ingatlanpiac között alapvető különbség, hogy a bécsiek nem rendelkeznek lakástulajdonnal, és 65-70  százalékuk bérelt lakásban lakik, Magyarországon  viszont 90 százalék feletti a lakástulajdonnal rendelkezők aránya. Bár a válság inkább a bérlés fellendülését hozta itthon a tulajdonlás kárára, ez a szám még mindig jóval magasabb az európai átlagnál. Tovább színesíti a képet, hogy az osztrákoknál nemcsak az Európai Unióban, de az egész világon is az egyik legalacsonyabb a lakástulajdonnal rendelkező háztartások aránya.

További különbség az átláthatóság, hiszen míg a bécsi adásvételi árak mindenki számára hozzáférhetőek, addig az itthon eladott illetve megvásárolt lakások ára nem publikus. A szomszédoknál a bécsi földhivatal digitálisan tárolja milyen áron jutottunk az adott ingatlanhoz. A 1999 előtti árakat pedig nyomtatott dokumentum formájában nézhetjük meg. Bár Magyarországon volt kísérlet, hogy mindenki számára elérhetővé és transzparenssé tegyék a földhivatal adatait, az ingatlan adásvétel során kötött szerződések, és azok adatai továbbra is csak az eladó illetve vevő számára ismertek.