Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elsődlegesen a munkavállalási lehetőségekkel rendelkező régiókban számolnak a támogatással. A bérlakás-építési támogatásra annak első szakaszában - az idei évre - 30 millió eurót (több mint 9 milliárd forint) különített el a szlovák kormány, a támogatás éves keretösszegét a márciusi parlamenti választások után összeálló új kabinet is megtartja majd.

A támogatást a bérlakás-építési programot indító önkormányzatok igényelhetik, úgy, hogy a lakások kivitelezési költségeinek felét közvetlen állami támogatásként kapják meg, a fennmaradó összeget pedig kamatmentes hitelre vehetik fel, az állami Lakásfejlesztési Alaptól (SFRB).

A szlovák kormányfő bejelentése szerint a támogatási programot a fiatal családok és a 35 évnél fiatalabbak otthonteremtésének megkönnyítése céljából indítják el.

Ezek a feltételek

A támogatás legfeljebb kétszobás, 60 négyzetméteres  "startlakások" megépítésére szolgál. A bérlakásokat csak azok a 35 évnél fiatalabbak vehetik majd bérbe - legfeljebb három plusz három évre -, akiknek havi bevétele nem haladja meg a létminimum négy és félszeresét.

A bérlakás-építési támogatás bevezetését az annak kivitelezéséért felelős építésügyi tárca állásfoglalása szerint az is indokolja, hogy Szlovákiában igen alacsony - jelenleg 3 százalékot kitevő - a bérlakások aránya, amelyek iránt a kínálatnál nagyobb érdeklődés mutatkozik.

Bár Szlovákiában éves szinten mintegy 25 ezer fiatal pár köt házasságot, csak 16,5 ezer új lakás épül évente és ezek jelentős része - bevételeik szintje miatt - elérhetetlen a fiatalok számára. Szlovákiában a 20 és 34 év közötti fiatalok több mint hatvan százaléka még mindig szüleivel egy háztartásban él.