Az Állami Számvevőszék jelentése szerint készíteni kellene egy fenntartási és üzemeltetési modellt a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként megépülő Baross Imre Artistaképző Intézet elhelyezéséről - írja a Népszava. A magasépítési munkák elvégzéséről még nem született döntés, a beruházás támogatási szerződését és határidőket is többször módosították.

A megvalósításról szóló kormányzati döntés halogatása mögött a projekt leállítása, illetve átköltöztetése húzódhat. Ezt jelezhette előre Fekete Péter még kultúráért felelős államtitkárként a januári nemzetközi cirkuszfesztivál végén: „Meg kell vizsgálni az új cirkuszművészeti központ helyszínválasztását annak függvényében, hogy a Biodóm beruházása megakadt”.

A történet vége az lehet, hogy az új cirkuszépület és artistaképző a Fővárosi Állat- és Növénykertbe (FÁNK) beékelődött nagycirkusz helyén épülne meg. Csakhogy a jelenlegi terület aligha lenne elég, így újabb részt kellene kiharapni az állatkertből.

Erre elméletileg alkalmas lenne az üresen álló, félkész biodóm. Bár korántsem erre tervezték és vélhetőleg teljesen át kellene építeni ahhoz, hogy az új funkcióra alkalmassá tegyék. A napilap hivatalosan meg nem erősített információi szerint a Nyugati pályaudvar mögötti helyszínt már a döntéshozók is elvetették.