2018 januárjától a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon a fajsúlyosabb ügyeket nyolc régióközpontban, a fővárosi, a Budapest környéki, a debreceni, a győri, a pécsi, a miskolci, a szegedi és a veszprémi törvényszékeken található közigazgatási és munkaügyi bíróságokon tárgyalják majd - mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

Az új regionális intézmények elhelyezéséhez egyenként mintegy 22-26 ezer négyzetméterre van szükség, az infrastruktúra megteremtésére csaknem négymilliárd forint áll rendelkezésre - tette hozzá az OBH elnöke.

2008 nyarán költözött ki az egykori piarista gimnázium épületéből az addig ott működő közgazdasági szakközépiskola, azóta több terv volt a hasznosítására, ám azokat nem sikerült megvalósítani - közölte Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere. Nem tulajdonátadás történik, az állami feladat ellátásához az ingyenes hasznosítással a város és a törvényszék "az egykori piarista gimnázium megújítására szövetkezik" - mondta Porga.

Évek óta jó együttműködés valósult meg a városi önkormányzat és a törvényszék között, például az egykori várbörtön mínusz harmadik szintjén a Laczkó Dezső Múzeum üzemeltet emlékhelyet - mondta Némethné Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke.

A megnövekedett feladatok ellátását a várbeli műemlék jellegű törvényszéki épület bővítésével nem tudták megoldani, és a legkézenfekvőbb helyszínnek a szemközti üresen álló egykori iskolaépület mutatkozott - mondta a törvényszék elnöke.

A veszprémi közigazgatási és munkaügyi bíróság létszáma várhatóan 12-ről mintegy 68-re bővül, az egykori gimnázium épületének felújításáig pedig egy önkormányzati tulajdonú, Völgyhíd téri ingatlant vehetnek bérleményként igénybe - írja az MTI.

A kép illusztráció, Veszprém, forrás: Pixabay