A kormány nyolc új börtön felépítését határozta el, ezeket kétszer négy épületre bontotta a tervezésért és a kivitelezésért felelős Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. Mind a két esetben eredménytelen lett az első közbeszerzési eljárás, mivel túl drága ajánlatok érkeztek. Ezt követte a második tender, de itt is ugyan az lett a helyzet.

Február közepén a Napi.hu is közölte, hogy az első négy - egyenként 500 fős - börtön közbeszerzése másodszor is eredménytelen lett. Az ózdira a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a Hunép Universal Építőipari Zrt. tett ajánlatot.A csengeri létesítményre a Swietelsky Építő Kft., a Swietelsky BauG.m.b.H, az Épkar Zrt. és a West Hungária Bau Kft. pályázott. A Hevesen felépítendő börtön ajánlattevői a ZÁÉV Építőipari Zrt., a Laterex Építő Zrt. és a Grabarics Kft. voltak. Végül a kemecsei helyszínre a Penta Industry Kft., az MHM Product Kft. és a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. tett ajánlatot. Az akkori közlemény hivatkozik arra, hogy a kormány egyenként nettó 3,937 milliárd forintot irányzott elő az építésekre.

A mostani tender a komlói, a komádi és a békési 500-500 fős, továbbá a kunmadarasi 1000 fős börtön tervezésére és kivitelezésére szólt. A komlóira a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft., és a ZÁÉV Építőipari Zrt. tett ajánlatot. A komádi tervezését és felépítését a Hunép Universal Építőipari Zrt., illetve a Swietelesky Építő Kft. és a Swietelksy BauG.m.b.H együtt vállalta volna. A békésire a Leterex Építő Zrt. a Grabarics Kft.-vel közösen, a Modinvest Építőipari- Beruházó és Kereskedelmi Kft. pedig a Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft-vel közösen tett ajánlatot, míg a kunmadarasira az Épkar Zrt. a West Hungária Bau Kft.-vel közösen, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. pedig egyedül pályázott.

Az eredménytelenség indoka, hogy a kormány az 500 fős börtönökre (egyenként) 3 milliárd 937 millió, míg az 1000 fősre 7 milliárd 874 millió forintot irányzott elő.