A falusi csok már a tavalyi bevezetést követően is sok kistelepülésen növelte az ingatlanpiaci forgalmat. Jelentősen nőtt a lakásbővítésre és felújításra felvett támogatások aránya a hivatalos adatok szerint -  írta az Ingatlan.com közleményében, amit az MTI közölt.

Az első fél évben a felújításra, lakásbővítésre fordított folyósítások száma az egy évvel korábbihoz képest 14-szeresére, összegük pedig 25-szörösére nőtt.

Korábbi közlés szerint a falusi csok július végéig közel 13 ezer család otthonteremtését segítette.

A családtámogatási kedvezményt 2019 júliusa óta 2486 kistelepülésen igényelhetik a gyermeket nevelők. A falusi csok jövőre további 192 településre terjed ki, vagyis a magyarországi települések 84 százalékára.

Az ingatlan.com összesítése szerint az érintett településeken 100 ezer forint alatti négyzetméteráron is lehet ingatlant venni. A legolcsóbb, 57 ezer forintos kínálati árat Békés megyében találták, miközben Veszprém megyében négyzetméterenként 250 ezer forint felettiek is megfigyelhető.

A nyugati határszélen található kis településeken majdnem kétszer drágábbak az ingatlanok a keleti országrésznél.

Az ingatlan.com adatai szerint Hajdú-Bihar megyében 106 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyében 194 ezer forint a négyzetméterár 2020 végén. Pest és Fejér megyében 200 ezer forint alatti kínálat nincs, ami arra utal, hogy a főváros közelsége is fontos szempont - írta az MTI.