A kormány macska-egér játékot játszik a fővárossal

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülésén a nagy ügyekben nem értett egyet a kormány és a főváros - közölte az MTI szerint Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A kormány nem vonja vissza a "Budapest-adót", amely 40 milliárdot von el a fővárostól, nem támogatja az újrakezdési adó bevezetését, valamint az önkormányzat nem vehet fel az Európai Fejlesztési Banktól visszatérítendő fejlesztési támogatást.
Domokos Erika, 2020. október 15. csütörtök, 20:02
Fotó: BKK

Az FKT ülésén a nagy ügyekben nem értett egyet a kormány és a főváros, azonban "amíg van tárgyalóasztal, addig tárgyalni kell". Számukra azok a nagy ügyek, hogy a főváros hogyan lesz működőképes, ugyanis Budapest "fenntarthatatlan pályán" van - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

Hogyan stoppolnak be egy 150 milliárdos lyukat?

A kormány nem vonja vissza azt a "Budapest-adót" (ez a szolidaritási hozzájárulás az iparűzési adóbevételből, amit a főváros fizet be a központi költségvetésbe - a szerk.), amely 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben a fővárostól nagyságrendileg 40 milliárd forintot von el, nem támogatják az újrakezdési adó bevezetését, valamint a főváros nem vehet fel az Európai Fejlesztési Banktól visszatérítendő fejlesztési támogatást.

A főpolgármester-helyettes közölte, hogy a gazdasági válság, a koronavírus-járvány és a kormányzati megszorítások eredményeként 2021-ben és 2022-ben 150 milliárdos lyuk keletkezik a főváros működésében. A kormányzati kompromisszumos ajánlatot nem tárgyalták ki, mert ebben a formájában még nem lehet róla dönteni - idézte Kis Ambrust az MTI.

A Lánchídra hatmilliárdot adnak, feltétellel

A FKT ülése után Fürjes Balázs elmondta, hogy a kormány hatmilliárd forintot fog a főváros rendelkezésére bocsátani, amit csak a Lánchíd felújítására fordíthatnak - idézte a hvg.hu. (Korábban is hatmilliárdot ígért a kormány, de erről egyelőre nem született kormányhatározat - a szerk.) A pénzt akkor utalja át a kormány, amikor az utolsó 6 milliárd forintot kell felhasználni, és csak akkor, ha a főváros vállalja, a híd 18 hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. (Az önkormányzatnak nagyságrendileg ennyi áfát kell majd az egész beruházás után befizetnie - a szerk.)

Megállapodtak abban, hogy kormányzati finanszírozásban megépül a budai fonódó villamoshálózat Műegyetem rakparti szakasza, a főváros pedig támogatását adta a Közlekedési Múzeum rozsdaövezeti fejlesztéséhez - írta az MTI.

A főváros továbbra sem akar több épületet a Városligetben

A főváros és a kormány nem tudott megegyezni a Nagykörút forgalmi rendjében és a Városliget fejlesztésének ügyében sem. A Nagykörúttal kapcsolatban a kormány azt szeretné elérni, hogy télen álljon vissza a két forgalmi sáv az autóknak, a járdán pedig ne vezessen kerékpárút. Karácsony Gergely ezzel kapcsolatban korábban elmondta, hogy nem valósítják meg, ugyanis a szemléletformálás szerinte nem évszakfüggő ügy.

Fürjes szerint a Liget-projektet érintően a főpolgármester közölte, nem változtat az álláspontján, nem fogadja el, hogy több épület legyen a Városligetben.

Másnak szabad, amit a fővárosnak nem

Fürjes a hvg.hu szerint elmondta, hogy a kormány nem enged, a főváros nem vehet fel 70 milliárd forintos hitelt, azonban bejelentette, hogy a kormány a Biodóm költségeit állja (a Biodóm eddig is kormányzati beruházás volt, a kormány több mint 40 milliárdot adott a fővárosi állatkertnek, amikor még Tarlós István volt a főpolgármester; a főváros nemrég lezárult átvilágítása után a városvezetés feljelentést tesz a fejlesztéssel kapcsolatos ügyek miatt - a szerk.).

Az ülésen az is kiderült, hogy a kormány mégis megépíti a Hermina-garázst a Városligetben a Vidámpark helyén, így az erre szánt pénzt mégsem fordítják a Biodómra - írta az MTI.

A kormány javaslata szerint finanszíroznák a Biodóm, a Gellért-hegyi Sikló, a rakpart és a budai fonódó villamosberuházás fejlesztését, amelyekre a főváros 55 milliárd forintot kér a közfejlesztési tanácsban, de ez az összeg nőhet, a lista bővíthető - közölte az államtitkár.

Kis Ambrus furcsállja, hogy a kormány vehet fel hitelt, Tarlós István ex főpolgármester vehetett fel hitelt, Karácsony Gergely viszont nem teheti meg ugyanezt. A főváros az Európai Fejlesztési Bank támogatási forrásából troli- és villamosbeszerzésekre fordítottak volna pénzt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

halacska40, 2020.10.18 10:13

@europeer: Ha neked levágják a 2 kezed és a 2 lábad,akkor mit fogsz tudni csinálni? Budapesttől elvonták a pluszlóvékat a turizmusa lenullázódott, airbn is lenullázódott ezért az adóbevételei is szinte lenullázódtak. Tarlós idejében volt kb 5milliós vendégéjszakából adóbevétel, + 300mld-os külföldi költekezés. Most Bp kivéreztetve a plusz pénzek meg vidékre irányítva. (Balaton stb) Persze,hogy Karigeri onnan fog pénzt csiholni,ahonnan tud. Ez a hülye fidesz nem tudja a nagy titkot. Ha valamelyik párt ujjathúz Bp-vel ,az rábaszik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2020.10.18 09:50

@europeer: a probléma, hogy az önkormányzatok is az állam, hogy egy őrült kleptomániás irányítja az államot, és a rabláshoz mindenkitőll loyaliotást vár, és ha Budapest nem akar, akkor tönkre akarja tenni ne karigerizzünk, külhoni sértetteknek minden szép és jó
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.10.17 15:48

@toferi41@freemail.hu: "Ezek után az önkormányzatok miből gazdálkodjanak, fejlesszenek?"
----------
Például a Karácsony-féle önkormányzat fejleszt? Mit? Mondtam, nem pénz kell neki, csak hetente a kellő mennyiségű sárga festék.
Lehet, hogy tanácsi módszer, de gazdaságos.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.10.17 14:45

@lauda: Vén marha. Jártál már úgy,hogy írtál valami értelmeset?
Ha-ha-ha:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2020.10.17 14:28

Ha az egér csak cincogni tud a macsaka előbb utóbb elkapja !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html