Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lap ezt a következtetést vonta le a Főpolgármesteri Hivatal napokban kiadott közleménye alapján: "A főpolgármester a túlárazott Lánchíd tendereket ugyanúgy visszadobja, ahogy kétszer is tette azt a 3-as metró infrastruktúra pályázataival. A Lánchíd pedig ugyanúgy megújul, ahogy felújítjuk a 3-as metrót is."

Az elmúlt heti tenderbontáskor kiderült: Tarlós István főpolgármester szerint a három helyszínre beérkezett ajánlatok túlságosan drágák.

A tervezett ár összesen 24 milliárd forint volt, ám a beérkezett nyolc ajánlat mindegyike az Alagút nélkül is meghaladta ezt az összeget. A Lánchíd és a Széchenyi István tér felújítására a Dömper Kft. majdnem 28 milliárd forintos, az STR Mély- és Magasépítő Kft. 27,2 milliárdos, a Közgép 25,9 milliárdos, az A-Híd Zrt. pedig 24,6 milliárdos ajánlatot tett.

A budai Váralagút felújításánál a legdrágább ajánlat az A-Hídtól érkezett (11,2 milliárd), de a többi is 10-11 milliárd forint körüli volt. Vagyis az alagúttal együtt legalább 34,5 milliárdba kerülne a felújítás.

Mivel a Lánchíd valóban jobban rászorul a rekonstrukcióra, így az áldozat az alagút lehet - írta a Népszava.