Három fejlesztés keretében több mint 500 otthonnal bővíti lakáskínálatát a Cordia – ezzel a vásárlók összesen a fejlesztő 850 budapesti lakásából válogathatnak, ami a teljes fővárosi újlakás-kínálat 15 százalékát teszi ki. Az összesen több mint 44 ezer négyzetméternyi bruttó terület fejlesztését jelentő projektek a VIII., a IX. és a XI. kerületet érintik - közölte az ingatlanfejlesztő.

Jelenleg több mint 1140 lakás építésén dolgozunk, valamint további 4300 otthon előkészítése zajlik – mondta Földi Tibor, a Cordia International igazgatóságának elnöke.

Mindhárom új fejlesztés esetében kiemelt szerepet kap az energiahatékonyság: az ingatlanok a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynek megfelelő vagy annál is takarékosabb lakásokból állnak majd. Az épületek AA energetikai besorolásúak, ami azt jelenti, hogy energiaigényük akár az egynegyede is lehet egy Magyarországon átlagosnak számító, FF kategóriába sorolt ingatlanénak. 

Pesten és Budán, kicsik és nagyok

A most bejelentett projektek között van a 100 lakásos Corvin Next, amely a Corvin Sétány közelében, a Futó utca felújított, rendezett részén épül.

A IX. kerületben, a Corvin-negyed városrehabilitációjához hasonlóan megújulás alatt álló területen, fás belsőkerttel és saját parkolóval valósul meg a Woodland, a Haller Park és a Kerekerdő park szomszédságában. Itt az első ütemben elkészülő épületben 257 lakás kap helyet.

A 153 lakásos Sasad Resort Sunrise különlegessége, hogy a XI. kerület zöldövezetében, a Rupp-hegy Természetvédelmi terület és a Madárhegy szomszédságában kapott helyet. A lakóparkban egy tágas élményparkot is kialakítanak.

„Hosszú távú célunk, hogy minden projektünknél maximalizáljuk az elérhető technológiák nyújtotta leghatékonyabb energiafelhasználási szintet, és minél inkább a megújuló energiaforrások felé mozduljunk el. Mennyezethűtést és -fűtést alkalmazunk, amelynek működését hőszivattyús rendszer biztosítja megújuló energia használatával” – mondta Görög Áron értékesítési igazgató.