Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mint az a WHB Építő kft. közleményében olvasható, megtisztelő és izgalmas kihívásnak tartották az esztétikai, építészeti, s kivitelezési szempontból is rangos Duna-parti CET kereskedelmi és kulturális központ megépítését. A cég alapos előkészítés után csaknem húsz alvállalkozóval kezdte meg a munkálatokat olyan gazdasági környezetben, mely támogatta a PPP formában megvalósuló beruházásokat.

Kivitelező cégként nem foglalkoztak a pénzügyi konstrukcióval, tették a dolgukat, tudásuk legjavát adva  a főváros arculatát hosszú távon meghatározó, bálnát formázó, úgynevezett CET megépítésén. Azzal sem foglalkoztak, hogy időközben a PPP-programok támogatottsága megszűnt, hiszen, nem tisztük állást foglalni gazdaság- és pénzügy-politikai kérdésekben.

Sajnálattal tapasztalták azonban, hogy e vitáknak akarva-akaratlanul is a kárvallottjai lettek. A munkálatokat senki által sem kifogásolt minőségben használatba vételre alkalmas szinten elkészítették, ám a létesítmény átadás-átvétele tőlük független okokból mindmáig nem történt meg. Ennek hiányában a beruházó - akinek a projekt finanszírozásához szükséges forrás bankhitel formájában rendelkezésre áll - nem fizette ki a kivitelezőt, aki pedig alvállalkozóinak nem képes átutalni az őket a munkájuk alapján megillető összeget.

Így a WHB Építő Kft. és alvállalkozói is ellehetetlenültek, ami több mint hatszáz szakembert és annak családját érinti. Az alvállalkozók egy részét a csőd fenyegeti. Számukra a kialakult helyzet azért is felfoghatatlan, mert a generálkivitelezővel együtt maradéktalanul teljesítették a szerződésben vállaltakat.

Amennyiben a generálkivitelezőn és az alvállalkozókon kívül eső viták miatt a WHB Építő Kft. nem jut hozzá az őt megillető, senki által sem vitatott 1,5 millió eurós összeghez, valamint az 1,3 millió eurós jóteljesítési garanciához, kialakulhat a körbetartozás gyakorlata, melyet a kormány szándéka szerint is meg kell előzni, föl kell számolni.

A WHB Építő Kft. egyébként a korábban neki időarányosan kifizetett összegből valamennyi alvállalkozó addig elvégzett munkáját szabályosan kifizette. Amióta azonban a feladatát jó minőségben teljesítő kivitelező nem jut a pénzéhez, az alvállalkozóit sem tudja kifizetni.

A generálkivitelező eddig kimaradt minden vitából, tette a dolgát, nem tüntetett, nem készített petíciókat. Dolgozóinak, alvállalkozóinak az érdekében azonban kötelessége szót emelni, hiszen nem segélyt kér, hanem a tisztességesen megszolgált munkadíjat - hangsúlyozza a közlemény.