A csokhoz kapcsolódóan 2021. januártól több kedvezmény is elérhető: használt és új lakás vásárlása esetén nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni, új lakás vásárlásánál pedig visszaigényelhető az 5 százalékos áfa is. Csak ez a két támogatási forma több millió forintos segítséget jelenthet a családok számára - az óvatosság azonban nem árt, hiszen a csokhoz hasonlóan ezeknél is előfordulhat, hogy vissza kell fizetni az igénybe vett támogatást.

Egy egygyermekes család például egy 40 millió forint forgalmi értékű, új építésű lakás megvásárlásához a 600 ezer forint vissza nem térítendő csokos támogatás mellett további 1,9 millió forint áfát igényelhet vissza, 1,6 millió forintot pedig spórolhat a vagyonszerzési illeték elengedése miatt - a két új támogatás összesen 3,5 millió forinttal toldja meg a csok támogatást.

Szerződésszegésnél az új kedvezményeket is vissza kell fizetni

Az elérhető magasabb támogatási összeg miatt a visszafizetés feltételeit is érdemes alaposabban átnézni. Az egy gyermek után igényelt csoknál eddig viszonylag kicsi volt a kockázat: mivel a kamattámogatott kölcsön nem érhető el ebben a helyzetben, az egyetlen, amit számon kérhettek az igénylőn, az a 600 ezer forintos támogatás.

Ez januártól megváltozott, ugyanis bizonyos élethelyzetekben nemcsak a csok támogatást kell visszafizetni, hanem az adó-visszatérítési támogatást is, illetve a NAV is felszámolhatja a korábban elengedett vagyonszerzési illetéket - mondta Vrazsovits Rita, a Bank360 elemzője.

Mikor kell visszafizetni az áfát?

Az adóvisszatérítési-támogatás különböző lakáscélokra vehető igénybe: az 5 százalékos áfa-visszaigénylés lehetősége az új lakást vásárló csokosokat illeti meg. Több esetekben kell visszafizetni az adó-visszatérítést:

  • ha az igénylő valótlan adatot tartalmazó nyilatkozatot tett,
  • ha ellenőrzés során kiderül, hogy jogosulatlanul vette igénybe a család a támogatást,
  • ha a folyósítást követő 90 napon belül nem mutatják be az új lakcímkártyát,
  • ha a nem magyar állampolgár bejelentési kötelezettségének a kijelölt határidőig nem tesz eleget, vagy megszűnik a tartózkodási jogosultsága,
  • ha a támogatással érintett ingatlant a használatbavételi engedély kiadásától számított 10 éven belül lebontják, nem a támogatott személyek lakhelyéül szolgál, kiadják vagy lakáscéltól eltérően hasznosítják. 

A visszafizetendő összeg mértéke az igénybe vett támogatás összegétől és a szerződésszegés típusától függ - több esetben a támogatási összegen felül büntetőkamatot is kell fizetni.

Vagyonszerzési illeték: a NAV akár utólag is kérheti

A vagyonszerzési illeték utólagos kiszabásáról a NAV akkor dönthet, ha a csokot előre vállalt gyermek után vette fel az igénylő, de nem teljesítette a gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket.

Az illeték megfizetésére akkor kerülhet sor, ha

  • nem teljesült a gyermekvállalás a rendeletben kitűzött határidőre,
  • az igénylő visszafizette a csokot a határidő lejárta előtt anélkül, hogy a vállalt gyermek megszületett volna.

Fontos, hogy ha a gyermekvállalás igazoltan egészségügyi probléma miatt nem teljesült, akkor utólag sem kell fizetni. 

A NAV az illetéket a csok visszafizetése (vagy annak elrendelése) évének december 31-étől számított 5 évig állapíthatja meg. A fizetendő összeget az adásvételi szerződésben szereplő forgalmi érték alapján számítják.

Nem biztos, hogy mindent vissza kell fizetni

Nem feltétlenül kell mindkét támogatást visszafizetni, még a csokos szerződés megszegése esetén sem. Meglévő gyermekek után felvett támogatásnál a NAV tájékoztatója alapján az illetékmentességet nem befolyásolja például, ha idő előtt eladják a támogatott ingatlant, az adó-visszatérítésre pedig a gyermekek számának az alakulása nincs hatással.

Előfordulhat azonban olyan forgatókönyv is, amely alapján minden igénybe vett támogatást vissza kell fizetni. Jelentős anyagi teherrel jár, ha egy fiatal pár előre vállalt gyerekekre veszi fel a csokot és így költöznek új ingatlanba, majd azelőtt elválnak és eladják a közös lakást, hogy megszülettek volna a gyerekek. 

Nekik vissza kell fizetni a támogatás összegét, csok-hitel esetén az igénybe vett kamattámogatást, illetve az igénybe vett áfa-visszatérítést is - mindezt az államkincstár felé kell teljesíteni, ezen felül pedig a NAV is kötelezni fogja őket az igénylésnél elengedett illeték megfizetésére. Mindez összeadva akár több tízmillió forintos tétel is lehet, attól függően, hogy hány gyermek után vették igénybe a csokot, illetve mekkora volt a megvásárolt ingatlan forgalmi értéke.