Egy budapesti és egy debreceni cég alkotta konzorcium fejezheti be az évekkel korábban félbemaradt debreceni Latinovits Színház építését, nettó 5,89 milliárd forintért (bruttó 7,48 milliárd forint) - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED).

A debreceni Társ-95 Acélszerkezet és Gépgyártó Építőipari Kft. és a budapesti Laterex Építő Zrt. nyerte meg a debreceni önkormányzatnak a színház belső kivitelezési munkáira kiírt közbeszerzését. Az eljáráson érkezett ennél olcsóbb és drágább árajánlat is: a helyi Dryvit Profi Kft. 4,99 milliárdos, míg a budapesti székhelyű Magyar Építő Zrt. 7,29 milliárd forintos ajánlatot tett - áll az önkormányzat közbeszerzési tájékoztatójában.

A munkákat nagyrészt az Európai Unió európai regionális fejlesztési alapjából (INTERREG V-A) támogatott Románia-Magyarország határ menti együttműködési program keretében finanszírozzák, a város tavaly nyári bejelentése szerint mintegy 13 millió euró (jelenleg 4,5 milliárd forint) forrást nyertek el a színház építésére. Debrecenben a Hunyadi utca, Rákóczi utca, Csapó utca és Vár utca által határolt tömbben épült Fórum bevásárló és szórakoztató központ épületében alakítják ki a színházat és kulturális központot. Az úgynevezett kulturális inkubátor beruházás keretében épül egy kamaraszínház színpaddal, nézőtérrel és kiszolgáló helyiségekkel, míg a művészeti központ és értéktár beruházás részeként multifunkcionális tér, stúdiószínház, ruhatár, színiakadémia tantermek, balett és próbatermek, öltözők és színész büfé. Az új színházi épületben 350 férőhelyes kamaraszínházat és 100-150 embert befogadó stúdiószínházat alakítanak ki a támogatásból - ismertette tavaly júniusban a támogatás elnyerésekor Gemza Péter, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója.

A Latinovits Színház beruházásának lebonyolítójának a kormány idén júniusban kizárólagos joggal az állami BMSK Zrt.-t jelölte ki.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház műemlék épülete is megújul, kormánytámogatással, a Modern Városok Program keretében (a kormány korábban 6,35 milliárd forintot hagyott jóvá a rekonstrukcióra). Az erre kiírt közbeszerzési eljárást 2020. június végén a szintén debreceni Hunép Építőipari Zrt. nyerte meg, nettó 9,62 milliárd forintos (bruttó 12,22 milliárd forint) árajánlattal. A felújítás célja a befogadóképesség bővítése - összesen 609 állandó és 66 ideiglenes férőhely kialakítását tervezik -, a külső-belső rekonstrukció és a színpadtechnikai megújítása - áll a közbeszerzési dokumentumban.

Mindkét színház esetében a helyi önkormányzat előzetes kötelezettséget vállalt a pluszköltségekre, de további állami támogatást is kér - írta pár nappal ezelőtt a dehir.hu hírportál. Erre meg is van a városnak minden esélye, hiszen a kormány nyáron bejelentett Debrecen 2030 című fejlesztési programra 600 milliárd forintot tervez költeni. Egy júniusban megjelent kormányhatározat 48,3 milliárdnyi állami támogatásról már döntött is, ebből kulturális fejlesztésre 2021-re 7,5 milliárdot irányoznak elő.