A magyar többségi  tulajdonban lévő TriGranit, Európa harmadik legnagyobb kereskedelmiingatlan-fejlesztője és a PKP lengyel vasúttársaság szerződést írt alá Poznan város közlekedési és kereskedelmi központjának építésére.


A PKP 8 pályázó közül választotta ki a TriGranitot, a héten aláírt megállapodás szerint a lengyel partner bocsátja rendelkezésre a 4 hektáros területet a szükséges engedélyekkel együtt, a TriGranit pedig a beruházás terveit és anyagi forrásait biztosítja.


A TriGranit 5 évvel ezelőtt nyitotta meg az első bevásárlóközpontját Katowicében, amelyet a tavaly átadott krakkói Bonarka követett. A poznani építkezést a tervek szerint 2011 első felében indítják, az  első fázisban megépülő pályaudvarok átadására már  2012-ben sor kerülhet. A PKP ezzel egyidejűleg hasonló beruházásokat végez Katowicében és Sopotban is.

A közlekedési- és bevásárlóközpont bruttó 93 ezer négyzetméteren épül, a két fázisban megvalósuló épületegyüttes teljes bérbe adható területének nagysága mintegy 60 ezer  négyzetméter. A legalsó szint a buszpályaudvaré, fölötte a vasútállomás, valamint a bevásárlóközpont kap helyet.