Már évek óta tervezik a Műcsarnok felújítását, amiről érdemi döntést a Magyar Művészeti Akadémia - a Népszava akkori beszámolója szerint - csak 2018 végén hozott. Akkor az volt az ígéret, hogy 2020 szeptemberére el kell készülnie az épületnek, mert az idénre tervezett, de a járvány miatt elhalasztott Eucharisztikus Világkongresszus egyik fő helyszíne lett volna.

A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben viszont már látszik némi előremozdulás: a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az ingatlan teljes körű rekonstrukcióját és korszerűsítését. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legtöbb hatósági eljárás alól kivonják a beruházást, így például építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, településképi bejelentési eljárásnak nincs helye, valamint közterület-alakítási terv készítésével sem kell bajlódni. A többi engedély esetében maximum napokat kell várniuk a hatósági visszajelzésekre.

Hogy pontosan mivel jár a rekonstrukció, egyelőre nem tudni. Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett rendelet viszont arra utal, hogy nagyobb volumenű fejlesztés valósulhat meg. Ugyanis egy fél mondatban "az ingatlan közvetlen környezetébe tartozó, az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterület használatának feltétlenül szükséges időtartamát a kivitelezés megkezdésétől számított 24 hónapban határozza meg." Vagyis két évig is eltarthat az építkezés, amely miatt a rendelet arra is kitér, hogy a szomszédos ingatlanokon is történhetnek módosítások, vagy lezárások.

Arra viszont még utalás sincs, hogy a beruházás mekkora tételt jelent majd a költségvetésnek.

A Városligetben a tervezett múzeumi negyed több építkezése is kiemelt státuszt kapott az elmúlt időszakban.