Kifizeti az állam a Nemzeti Galéria 160 millió forintos adósságát - jelentette be L. Simon László kulturális államtitkár a kormány döntését követően. Így összevonhatják a Szépművészeti Múzeumot és a Nemzeti Galériát, az új határidő augusztus vége. A korábbi vezetés alatt felhalmozódott adósság okát a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal még vizsgálja - mondta az InfoRádió kérdésére L. Simon László. Hozzátette, a tartozás jelentős része rezsitartozás. Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, nem költenek majd indokolatlanul.

A kormány döntött a 2014-ben induló új Múzeum-negyed projektről is. Hat múzeum költözik öt új épületbe az Ötvenhatosok terére - mondta Baán László. Az új Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, a Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és a Magyar Fotográfia Múzeuma fog költözni, valamint itt kap helyet az újonnan megvalósuló Magyar Zeneház is, amely a magyar zenetörténetre fókuszál majd.

A Néprajzi Múzeum jelenlegi épületébe a Kúria költözik vissza.

2013. szeptember végére kell elkészülni a végleges koncepcióval. Az épületeket várhatóan 2018-ban adják át. A kormánybiztos szerint 50-60 milliárd forintba kerülhet a beruházás, a projektet uniós pénzből akarják megvalósítani.

Baán László úgy véli, az új múzeumi negyeddel, a Városligettel, az Állatkerttel és a Széchenyi fürdővel Budapest első számú városi-családi célponttá válhat.