Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A NAPI Gazdaság cikke

A IX. kerület rekonstrukciós programja - az állami és az uniós források mellett - nagyrészt az önkormányzati és magántőkére épít, láthatóan sikerrel. Az itteni fejlesztések mérlege már most is igen kedvező. Az adatok szerint 1993-2005 között több mint ezer rossz minőségű lakást bontottak le, hasonló számú lakóingatlant teljesen felújítottak, és mintegy 5000 új, korszerű otthont építettek fel. Emellett kereskedelmi, oktatási és kulturális létesítményeket, parkokat, zöldterületeket újítottak meg, valamint hoztak létre.

A felújítási munkák üteme 2006-ban és az idén sem lanyhult. A Középső-Ferencvárosban például az elmúlt esztendőben uniós támogatással átépült a Ferenc tér, a Bokréta és Berzenczey utca, elkészült két közterületi átjáró, egy parkolóház és két irodaház, felújítottak öt lakótömböt, több zöldterületet, míg a vállalkozók átadtak közel 700 új lakást.
Mint azt lapunknak Jordán Péter, a városfejlesztést bonyolító SEM IX. elnök-vezérigazgatója elmondta, a kerület rehabilitációja eljutott abba a fázisba, amelyben már a közterületek, parkok, valamint a felújított háztömbök közötti belső lakókertek is teljesen megújulnak.

Folytatódnak a közintézményi beruházások is, amit jól példáz, hogy többévi huzavona után az idén végre elindulhattak a SOTE Thaly Kálmán utcai új épületének kivitelezési munkálatai. Ez utóbbi fejlesztés városrészre ható jelentősége - Gegesy Ferenc polgármester szerint - egyébiránt is kiemelkedő, hiszen az önkormányzat stratégiai célja, hogy a felsőfokú intézmények száma emelkedjen a kerületben.

A IX. kerülethez hasonló nagyívű fejlődés várható a Józsefvárosban is, ahol éppen a közelmúltban - a Corvin sétány projekttel - gyorsult fel a városfejlesztési program. Az 1997-ben a Rév8 Rt. által kidolgozott fejlesztési koncepció annak idején három kiemelt célt fogalmazott meg. Ezek a leromló területek további lecsúszásának a megállítása, piaci pozíciójuk szinten tartása vagy javítása, a kerület társadalmi struktúráját érintő negatív folyamatok megfordítása, illetve a városrészhez kötődő negatív képzetek megváltoztatása.

Az eddig eltelt években ennek szellemében számos belső-, valamint középső-józsefvárosi lakótömb újult meg. Ezek a rekonstrukciók több mint 200 régi otthont érintettek, melyek teljesen felújítva, komfortossá alakítva Józsefváros bérlakásállományát gyarapítják. Ezzel párhuzamosan az érintett területeken elkezdődött a közművek, közterületek teljes rekonstrukciója, s az új utcaburkolatok kialakítása. Eredményei közé sorolható a megújult Gutenberg, a Golgota, a Kálvária, a Nap tér, valamint az Orczy-kert műfüves pályája, a Molnár Ferenc téri pihenőpark kialakítása. Az üres telkeken pedig elkezdődött az új lakások építése: 2000 óta több mint 1000 új lakást adtak át a kerületben, s jelenleg is több hasonló beruházás folyik.

A Corvin sétány projekt, egyébként az 500 ezer négyzetméternyi fejlesztendő területtel ma az ország, s egyben Kelet-Közép-Európa legnagyobb volumenű városrehabilitációs programja, ahol a lakás- és irodaépítés mellett éppen a napokban indult el a kereskedelmi létesítmények fejlesztése. A projekt keretében 2012-ig 2800 új lakás, 150 ezer négyzetméter új iroda és egy egyedülálló k+f központ valósul meg, 10 ezer négyzetméternyi új közterülettel.

Szintén az elmúlt néhány évben kapcsolt rá a városfejlesztésre Erzsébetváros, ahol a külföldi fejlesztők is beszálltak a kerület felújításába. Felépült a "Király udvar", folynak a 2008 közepére elkészülő Central Passage Budapest lakásprojekt munkálatai, s rövidesen befejeződik a Gozsdu udvar rekonstrukciója is. Előbbi projekt megvalósítása során közel 8000 négyzetméteren 270 modern stílusú, magas színvonalú társasházi lakást alakítanak ki, melyeket üzletek és irodák egészítenek ki, míg a Gozsdu udvarban 126 új lakást és mintegy negyven kiskereskedelmi egységet adnak át rövidesen.

Emellett - ahogyan Gergely József, a kerület alpolgármestere fogalmaz - az önkormányzat is tette a dolgát. A Király és a Bethlen Gábor utca 2005. évi felújítása után tavaly a Dohány, Alpár, Rottenbiller, Izabella és Nefelejcs utca, míg idén a Damjanich utca kapott új arculatot, illetve a Városligeti fasor épült át. Szeptember végén megnyitja kapuit a 2003-ban bezárt piac helyén közel 15 milliárd forintos költséggel felépített, 11 ezer négyzetméteres modern Garay téri központ, melynek környezetében szintén megszépültek a lakótömbök és a közterületek. (Az más kérdés, hogy a földszintes piac helyén egy sokemeletes épületet húztak fel, amivel eltűnt a közterület térjellege. - A szerk.)