Immár harmadik alkalommal hívja meg a Duna Csoport az ország infrastruktúra-építőmérnök hallgatóit a Duna Group Szabadegyetemre. A hagyománynak tekinthető, 4 napos szakmai rendezvénysorozat augusztus 11-én kezdődik. A meghívottak számára továbbra is ingyenes program egyik kimondott célja, hogy már a hallgatói évek alatt személyesen összeismertesse egymással a jövő infrastruktúra építőit – írja közleményében a szervezet.

A korábbi két szabadegyetemhez hasonlóan a résztvevők betekinthetnek az infrastruktúra-építési szakma kulisszatitkaiba. A programsorozat ráadásul arra is lehetőséget biztosít, hogy a meghívottak az egész életükre szóló ismeretséget kössenek az építőiparon belül és a jövő infrastruktúra-mérnökeivel. 

Ezúttal a képzés vezérfonala az innováció, azon belül is a BIM. Ennek megfelelően a résztvevők bejárhatják az ország két jelentős építőipari projektjét: Paksnál az épülő Duna-hidat, illetve az európai szinten is kuriózum ZalaZone Járműipari Tesztpályát. 

Az iparági témák mellett a csapatépítés is hangsúlyos lesz: ennek kereteit a sör- és borkóstolás, valamint a gasztronómia adja.

„Az elmúlt évek benyomásai és tapasztalatai alapján olyan országos szintű, építőmérnök találkozót tudunk szervezni, melyben a modern technológia, a projektbejárások és a szórakozás is főszerepet kap. Így lehetőségünk nyílik rá, hogy bemutassuk a jövő mérnökeinek, hogy milyen óriási potenciál van a magyar útépítés piacvezetőjénél” – mondta el a rendezvény főszervezője, Kincses Péter. A 2022-es Duna Group Szabadegyetemre készülve hangsúlyozta, hogy a programmal egyszerre népszerűsítik az infrastruktúraépítést és az egész ágazatot, továbbá összeismertetik az iparágat és a hallgatói réteget, amely lényegében az ágazat jövőjét jelenti. „Mindezeken túl a diákok közötti kapcsolatépítés is fontos: az ilyen táborokban születő, életre szóló barátságokra mind szakmailag, mind emberileg lehet építeni” – tette hozzá Kincses Péter.

Kép: Duna Group Szabadegyetem

A Szabadegyetemen idén bemutatkozik a Duna Group Tehetséggondozás Program is, amely az ország egyik legkomplexebb mérnökképzése.  

A programsorozaton előzetes regisztráció után lehet részt venni a Szabadegyetem honlapján, a jelentkezés feltétele, hogy valaki építőmérnöki képzésben vegyen részt. A meghívott egyetemek: BME, DE, NKE, PTE, ÓE, SZE.