Az adásvételek számát a hitelkamatok emelkedése és az otthonteremtési kedvezmények még biztos kihasználása mellett az erős befektetői aktivitás is növeli.

Márciusban a fővárosban és vidéken egyaránt továbbra is a befektetési céllal történő vásárlás volt a meghatározó. Budapesten átlagosan 50,63 millió forintot, vidéken átlagosan 28,09 millió forintot költöttek az ilyen típusú ingatlanokra.

Az új lakások négyzetméterára már 11 budapesti kerületben haladta meg az 1 millió forintot az idén. A kerületek többségében az új lakások fajlagos ára 700 ezer-1 millió forint között mozog, és egyik kerületben sem találtak négyzetméterenként 600 ezer forint alatti árú ingatlant.

A Duna House szerint átrendeződik az ingatlanpiac: az újépítésű árak jelentős növekedése miatt várhatóan egyre több lakáskereső választ majd használt ingatlant vagy albérletet, ezzel megtámasztva a befektetői kereslet alapjául szolgáló bérleti piacot is.

Egyúttal jelezték, az első negyedévben vidéken nőtt a használt panellakások átlagos négyzetméterára az előző év azonos időszakához képest. Az ország keleti felében a panellakások négyzetméterenkénti átlagára 382 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi 336 ezer forinttal, míg az ország nyugati részén a használt panelek fajlagos ára 416 ezer forintra emelkedett az egy évvel korábbi 321 ezer forintról. Ezzel szemben a többi használt lakásnál a fajlagos ár csökkenését tapasztalták: Kelet-Magyarországon a téglalakások négyzetméterenkénti átlagára egy év alatt 116 ezer forinttal, 368 ezer forintra, Nyugat-Magyarországon pedig 10 ezer forinttal 340 ezer forintra mérséklődött.

A fővárosi panelotthonoknál Budán 24, Pesten 18,7 százalékkal, 760 ezer, illetve 642 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak az idei év elején a tavalyi első negyedévéhez képest. A téglaépítésűeknél is drágulást figyeltek meg: Budán 895 ezer, Pesten 671 ezer forintra nőttek a négyzetméterárak az egy évvel korábbi 859 ezer, illetve 787 ezer forintról.

A jelzáloghitel-piac a lakáspiaccal együtt bővült, az MNB adatai és az elmúlt hónapok Duna House becslése alapján az első negyedévben ez 320 milliárd forintot jelent, ami 37 százalékos emelkedés 2021 első negyedévéhez képest - írta a DH.