Veszélybe került a Duna-parti világörökségi látkép egy darabja, ugyanis hirtelen kinőtt egy emelet a Várkert rakpart 17. szám alatti társasház tetején - emlékeztet a 24.hu korábbi hírére annak kapcsán, hogy az építkezés leállt, majd az év első napjaiban újrakezdődött. A társasház lakói szerint a lakóközösség hozzájárulása nélkül indultak meg a munkálatok a fejük felett.

Az építkezést végző befektető arra hivatkozott, hogy a lakók szerződést kötöttek a teraszról és a ráépítésről annak fejében, hogy a társasházon szükséges felújítási munkákat elvégzi a befektető. Ebből annyi igaz, hogy valóban köttetett egy megállapodás a terasz megvásárlásáról és ennek ellentételezéseként a homlokzatok felújításáról a két felső lakás korábbi tulajdonosával, Komlós Gáborral.

A megállapodás óta azonban sok év telt el, 2019 szeptemberéig egy kapavágás sem történt, az elvégzendő munkákat nem pontosították, az ingatlanárak pedig az egekbe szöktek. Ráadásul az ingatlanok időközben a GBG Ingatlanhasznosító Kft. kezébe kerültek, ez kapott építési engedélyt, de 2019 szeptemberében nem ez kezdte el a kivitelezést, hanem az ABC International. Ez a cég Rogán Antal-féle letelepedésikötvény-biznisz "kínai ágából" ismert Boros Attila egyik vállalkozása.

Az ABC csaknem egész évben gőzerővel építkezett. Az év vége felé rövid időre megszakadtak a munkák, mert a fővárosi kormányhivatal Dél-Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztálya megállapított, hogy nem az a cég építkezik, amelyik az építési engedélyt kapta annak idején. Ehhez képest 2021 első munkanapján egész nap döngött az épület, a beruházó képviselője szerint csak állagmegóvást végeztek.

V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester segítséget ígért a Várnegyedben tipikusnak mondható esetek kárvallottjainak, a társasházakba bevásárló, majd a lakókat kiszorító befektetőkkel szemben. Túl sok mozgástere azonban nem maradt a párbeszédes politikusnak, 2020. március 1-jétől ugyanis az építési ügyekben való döntések joga a kormányhivatal kezébe került.