Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Bár a szűk Belváros, valamint a VI. kerület bizonyos részei és a Duna-part változatlanul a főváros frekventált helyeinek számítanak, mint Kala Imréné, a Kala és Társa Ingatlantanácsadó Kft. társtulajdonosa mondja, a pénzügyi válság nyomai itt is érződnek. Új építésű lakások iránt alig van kereslet, miképp a külföldi befektetők igényeire alapozott, 700 ezer–1 millió forintos négyzetméterárú, újszerű, 2004–2007 között átadottak iránt sem érdeklődik senki.

Mivel ezekre ma még bérlőt sem igen találni, árengedménnyel próbálnak szabadulni tőlük.

A Duna-parton hasonló a helyzet az új lakások esetében, a régi szép polgári házban lévő, a Dunára néző lakások azonban – főleg a magyar tulajdonban lévők – tartják az árukat. A magyarok kivárnak, míg a külföldiek komoly vevő esetén belemennek az áralkuba.
(Képünk illusztráció.)

Eladatlan prémiumlakások

Hasonló a helyzet a budai, 2006–2007-ben épült lakóparkoknál, melyek – 600–700 ezer forintos négyzetméteráron kínált – lakásainak 30–40 százaléka még eladatlan, és több, két-három éve befejezett magas színvonalú társasház lakásai szintén gazdára várnak. A 3-4 lakásos épületek és az 5 évnél fiatalabb luxuslakások azonban piacképesek. Keresettek a Szabadsághegy tetején lévő, régi – 150–200 négyzetméteres –, felújításra szoruló villalakások is, ezeket vagy luxusszintre hozzák, vagy lebontják.

Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője is úgy látja, a presztízsterületeken is érezhető volt mind az ár-, mind a keresletcsökkenés az elmúlt két évben, bár kevésbé, mint a külső városrészeken. A válság ellenére nem változott, hogy továbbra is a főváros III., V., VI., VII., XI., XIV. és XIII. kerületébe szeretnének sokan költözni, ugyanakkor az árszint szembetűnően módosult.

Példaként a Király utcát említi, ahol a korábban mesterségesen felvert, gyakran 700–800 ezer forintos négyzetméteráraknak napjainkban olykor már a felét sem adják meg, akárcsak a Liszt Ferenc tér környékén, ahol most 400–450 ezer forint körül mozog a használt lakások jellemző négyzetméterára, míg a válság előtt a számok inkább 5-össel vagy 6-ossal kezdődtek. Egyes új építési projektekben is a válság „segített” a reálishoz közelíteni a kínálati árakat.

Továbbra is drága a Vár és a belvárosi Duna-part

Mint mondja, ma már viszonylag szűk kör részére elfogadható a 800 ezer–1 millió forintos négyzetméterár, amire 2008 előtt mind a budai Vár környékén, mind pedig a belváros V. kerületében bőven volt példa.

A Vár persze mindennek ellenére továbbra is drága, s a szűk piaci kínálat következtében kevesek számára érhető el, így itt nem ritka a 600–900 ezer forintos négyzetméterár.
 
Tartják az árukat a Duna-parti panorámás lakóingatlanok, úgy a budai, mint a pesti rakpartok környezetében 600 ezer forintos négyzetméterár alatt ritkán árulnak ilyen típusú lakásokat, amelyeknél egyértelműen a helyet és a szép kilátást kell megfizetni, mert a közel milliós négyzetméterár mellett sem alapterületben, sem pedig kivitelezésben nem nyújtanak prémium minőséget – állítja a szakember.

A cikk teljes terjedelmében - a vidéki nagyvárosok körképével együtt - a Napi Gazdaság pénteki számában olvasható.