A SkyCourt kivitelezésével megbízott szegedi KÉSZ Zrt. átadta a Budapest Airportnak a SkyCourt, vagyis Égi Udvar épületét. Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között, ma délután három órakor írta alá Szalados László a KÉSZ- és Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető cég vezérigazgatója.

A SkyCourt rendszereit tavaly december óta tesztelik folyamatosan és intenzíven a szakemberek, hogy semmilyen hiba ne fordulhasson elő a valós működés közben. A hosszú birtokbavételi folyamat pedig január 14-én indult, amikor a kivitelező az első néhány helyiség kulcsát átadta a Budapest Airport képviselőinek.

A Sky Court kivitelezése az előzetes számításoknak megfelelően  70 millió euróba, a kapcsolódó munkálatokkal együtt a teljes beruházás pedig 102 millió euróba, azaz hozzávetőleg 28 milliárd forintba került.

Ahogy az átadás, úgy az építkezés is a menetrendnek megfelelően haladt, az épület kívülről már a nyáron elnyerte szinte végleges, a terveknek megfelelő formáját, azóta a belső munkálatoké volt a főszerep.

A kivitelező irányítása alatt mintegy ezer ember dolgozott folyamatosan, három műszakban. A SkyCourt halljában már régóta a végleges burkolaton sétálhatunk, helyükre kerültek a mozgólépcsők és a liftek, elkészültek az utastájékoztató berendezések, valamint működőképes a terminál csomagosztályozó rendszere is.

Az építkezést követően a bérlők feladata, hogy élettel töltsék meg a hatalmas utascsarnokot. A Budapest Airport kereskedelmi partnerei fokozatosan veszik át a helyiségeket a kivitelezőtől és már dolgoznak is a belső kialakításon, hiszen a csupasz betonfalakat az ő dolguk a saját ízlésük és arculatuk szerint burkolni és berendezni.

A SkyCourt ünnepélyes megnyitóját 2011. március 18-án rendezi a Budapest Airport, ezt követően 19-én és 20-án a nagyközönség is felkeresheti az új terminált, majd 2011. március 27-én 0 órától az utasok vehetik birtokukba az épületet.

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a repülőtér modernizációs programja és külön öröm számunkra, hogy az előzetesen tervezett költségkeretet tartva, napra a megadott határidőre sikerült megvalósítani az átadás-átvételt - hangsúlyozta Stephan Schattney, a Budapest Airport BUD Future igazgatója.