Elszólta magát Seszták: a vizes vb már bőven túl van a százmilliárdon

130,6 milliárd forint - per pillanat itt tart a pár hét múlva kezdődő úszó vébé rendezési költsége. Eredetileg 14 milliárdos büdzsével indultak Orbánék. A kormány 10 milliárdos bevétellel plusz "gazdasági hatásokkal" számol.
Papp Zsolt, 2017. május 2. kedd, 13:47

Hetvenhárom nappal a Magyarország által valaha rendezett legnagyobb sportesemény, a budapesti vizes világbajnokság rajtja előtt minden előkészület a tervezett ütemben halad - jelentette be Seszták Miklós fejlesztési miniszter, a szervezőbizottság elnöke egy a keddi sajtóbeszélgetésen - írta az MTI.

Seszták Miklós elmondta, a világbajnokság szervezési költsége 32,9 milliárd forint, ám ehhez még hozzájön a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA által kiszabott jogdíj is, így 38,6 milliárd forint a vb szervezési és működési költsége. Ebben olyan tételek is szerepelnek, mint például a versenyzők és sportvezetők, VIP-vendégek elszállásolása, a sportlétesítmények üzemeltetése, a doppingellenőrzések, a jegyértékesítési és jegyelőállítási költségek, de például a nyitó és a zárórendezvények is.

Amúgy is megépült volna

A fejlesztési miniszter hozzátette, a világbajnokságra elkészülő fejlesztések értéke közel 92 milliárd forint. Seszták Miklós kiemelte, hogy a fejlesztések túlnyomó része - közel 85 milliárd forint - akkor (szerinte) is megvalósult volna, ha Magyarország nem rendez világbajnokságot, így ezek közvetve számítanak hozzá a világesemény költségeihez. Ilyen például a pesti alsórakpart, illetve a Margitsziget rekonstrukciója, vagy a Dagály-strand felújítása. A fejlesztési miniszter ide sorolta a Hajós és Széchy, valamint a Császár-Komjádi uszodák rekonstrukcióját is.

A legnagyobb értékű beruházás a Duna Aréna és az ahhoz kapcsolódó minden költség, ez 41,637 milliárd forint (a Közbeszerzési Értesítő szerint ez az összeg már nettó 43 milliárd forintnál tart - a szerk. Így a szervezési és a beruházási költségek a minisztere elmondása szerint 130,6 milliárd forintra rúgnak a mai tudásunk szerint. Eredetileg Budapest a
2021-es úszó vb-t rendezte volna 14,1 milliárdért - legalább is még így számoltak 2013-ban.

Ezzel szemben állanak a bevételek, amit Seszták körülbelül 7-10 milliárd forintra taksál, azonban ebben az összegben nincsenek benne azok a várható gazdasági eredmények, amelyet a világbajnokságra érkező szurkolók, sportolók magyarországi tartózkodása (éttermi fogyasztások, vendégéjszakák stb.) jelent majd.

Lezárják az budai alsó rakpartot

A közlekedésről szólva a szervezőbizottság elnöke néhány sarkalatos pontot emelt ki: így a budai alsó rakparton, a Batthyány térnél sorra kerülő óriástoronyugrás helyszínén kizárólag a versenyek idején lesznek majd forgalomkorlátozások.

A szurkolói zónákat a Margitszigeten alakítják ki, s mivel innen viszonylag bonyolultabb a közlekedés, már tárgyalnak egy esetleges kompjárat működtetéséről, amely a Duna Arénához szállítaná a rajongókat. A sportesemények vonatkozásában először játszhat nagy szerepet a Duna a közlekedésben, így számos hajó közlekedik majd a versenyhelyszínek és a fontosabb budapesti pontok között.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2017.05.08 13:18

Tudom költői a kérdés...
Mikor nevezik meg őket, mikor indítanak eljárást ellenük, akik felelősek:
1. alultervezett hibás költségvetésért,
2. hamis megvalósíthatósági tanulmányokért (okirat hamisítás vagy szakmai alkalmatlanság)
3. döntöttek a megvalósításról (különösen nagy vagyoni értékre elkövetett hűtlen kezelés),
4. és/vagy megdézsmálták a közvagyont (különösen nagy vagyoni értékre elkövetett lopás).
Csak azért kérdezem, mert ha én objektív okok miatt 10%-al átlépem a költségvetési keretemet egy adott projekt vonatkozásában, akkor azért már nagyon elszámoltatnak és védekeznem kell, hogy nem az én zsebembe vándorolt.
Itt meg ha jól számolom, lassan a 10-szeresébe kerül a megvalósítás! Felelősség nélküli ország, vagy korrupció a javából.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2017.05.08 11:55

Kinyilt a lopásláda, folyik a káposztarágás fidesz közeli cégek élnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html