Eltüntek a külföldiek a belvárosból

A szépen felújított sétálóutcák lakásainak magasabb árszintje és keresettsége megkopni látszik, a turistacsalogató vendéglátóhelyek sokasága és a parkolás megoldatlansága inkább távol tartja az otthonteremtőket. Külföldi vevők pedig nincsenek.
Szilágyi Eta, 2011. május 7. szombat, 08:30

A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

A fővárosi sétálóutcák lakásáraira csak részben terjedt át a válság hatása, volt, ahol maradt az árszínvonal, vagy épp a csökkenés eredményeképpen kerültek helyükre az árak, mondja Rutai Gábor, a Duna House pr- és elemzési vezetője. A Ráday utcában például az elmúlt évek irreálisan magas lakásárai mostanra közelednek a reális szinthez, de még így is magasabbak a környező utcák lakásainál, s szerinte ugyanez mondható el a Király és Hollán Ernő utcáról is. Budán a Lövőház utca ment át teljes felújításon az elmúlt években, aminek eredményeként az ottani árak nem estek: tartani tudják korábbi szintjüket. A "sétáló" Váci utca ugyan az elmúlt években nem épült át, de presztízsokokból az árak itt sem csökkentek jelentősen − mondja a szakértő.

Kala Imréné, a Kala és Társa Ingatlanhasznosító Kft. társtulajdonosa szerint külön kell választani a sétáló- és a csökkentett forgalmú utcák szegmensét. Amíg ugyanis előbbiek presztízse valamelyest mára visszaesett, az utóbbiaké cseppet sem hanyatlott. Ezt az üzletasszony azzal magyarázza, hogy a lakók számára az autóforgalom kitiltása mellett fontos, hogy autóval meg tudják közelíteni a lakásukat és parkolhassanak a közelében. Ezenkívül a sétálóutcák kiülős vendéglátóhelyei, a turisták tömege az itt élők komfortérzetét csökkentik.

A csökkentett forgalmú helyek csendesebb és a parkolás miatt kényelmesebb mivolta azonban nem jelenti azt, hogy a kereslet ezeken a területeken nem gyengült volna az elmúlt években. Példaként a  Ráday utcát említi, ahol 2005−2006-ban − a  felújításnak köszönhetően − jelentősen megélénkült a kereslet. A vevők többsége a külföldiek (németek, írek, olaszok) közül került ki, akik nagyra értékelték a "párizsi" hangulatot − utcai teraszos kávézók, éttermek stb. − idéző környezetet. A négyzetméterárak akkortájt 300−350 ezer forint között mozogtak, viszont napjainkra  nemigen mennek 300 ezer forint fölé. A külföldiek teljesen eltűntek,  magyarok pedig nemigen vásárolnak erre. Hasonló a helyzet a megszépült, forgalomcsökkentett Zrínyi utcában, ahol a válság előtt az árak az 500 ezer forintot  is megközelítették, mára azonban 400 ezer forint körül szóródnak.  Ugyanakkor Budán a Lövőház utcában, ahol a fejlesztés nyomán szintén megszűnt a por, a zaj, a dugó, 15 százalékkal drágábbak a lakások a szomszédos utcákénál (300−350 ezer forint).

A turisták tömege a lakók komfortérzetét csökkenti

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pali66, 2011.05.09 07:59

Csatlakozom az előttem szólóhoz. A belvárosban ahol az önkormányzat újíttatta fel a burkolatot az rettentően csúszik. Az első csapadékra lehet egy hátast dobni.
Több utcányi messzeségből kell a bevásárlást vagy bármi mást cipelni, mert se bolt se parkolólehetőség nincs.
Ha én külföldön vagyok akkor szeretek elvegyülni a helyi polgárok között, hiszen többnyire ezért mentem.
Budapest belvárosában nincsenek helyiek. Az idejövő külföldiek más külföldiek társaságában üldögélnek.
Eddigi életemben a belvárosban laktam, most Rogán úrék hathatós közreműködésével valószínűleg kiköltözöm.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Handy, 2011.05.08 15:30

Nem csoda, hogy eltüntek, legszívesebben én is eltünnék onnan. A mészkőburkolat télen rettenetesen csúszik, az idősebbek le sem merészkednek az utcára, ha valami csapadék esik. A tisztántartás sem megoldott, csak kézi erővel lehet takarítani a burkolatot, nem tudni, milyen meggondolásból, le csak az eső mossa a mocskot, mert vizet nem használnak a takarításhoz. Az meg már egyenesen botrányos, hogy alagúton lehet csak megközelíteni a ház kapuját, sörözgető, kávézgató külföldiek asztalai között, mert a teraszok szinte már a ház bejáratáig terjeszkednek. Nem is beszélve a székek éjszakai pakolásáról, és a Szt. István téren ténfergő, zaklató kéregetőkről. Sajnálom, hogy mint minden ebben az országban, ez is anyagi érdekek áldozata lett! Én a belvárosban születtem, nem gondoltam, hogy rákényszerítenek arra, hogy máshova költözzek innen, de sajnos a körülmények most erre kényszerítenek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

drukkker, 2011.05.07 16:01

A belváros átalakítása csodálatosan sikerült. Valóban világviszonylatban is szép. Csak a praktikumról feledkeztek meg. Az ott élőkről. Nincs ellátás. Nem lehet találni egy élelmiszerboltot utcákon át. Aki mondjuk a Párizsi utcában lakik, egy normál bevásárlást lebonyolít, úgy éli meg mintha büntetve lenne.
Az egész belvárosban a Ferenciek tarén lévő Match üzleten kívül nem lehet kapni egy kiflit. Zöldségről gyümölcsről nem is beszélve. Ha a példán szereplő Párizsi utcába lakó valaki haza szeretne vinni 6 üveg ásványvizet, hordárt kell fogadnia, mert parkolni azt bizony nem lehet a közelben. Szóval a nagyokosok, élen a polgármesterrel, megint nem használták a fejüket. Pedig Rogán mindig hangoztatja, Ő polgár barát. A fenéket, a saját zsebének a barátja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html