Ennyit keresnek a Mészáros-cégek dolgozói

A Mészáros Lőrinc cégei által foglalkoztatott fizikai dolgozók átlag alatti fizetést kaptak tavaly - számolt be a Hír Tv.
Domokos Erika, 2017. június 2. péntek, 23:09

A felcsúti polgármester és felesége tavaly minden nap 14 millió forintot keresett, a kiemelkedő bevétel azonban nem tükröződik a munkavállalók bérezésében, a céges beszámolókból pedig kiderült: a Mészáros és Mészáros Kft.-nél a fizikai munkások havi bére nem éri el az országos átlagot - hangzott el a Hír Tv-ben.

"A 2016-os év egészét tekintve a KSH intézményi munkaügy-statisztikai jelentései alapján a bruttó átlagkereset 263 200 forint volt" - ismertette Váradi Rita, a KSH életmód-foglalkoztatási és oktatásstatisztikai főosztályának osztályvezetője. A Mészáros és Mészáros Kft.-nél viszont a fizikai dolgozók ennél tízezer forinttal kevesebbet kaptak, átlagosan 252 ezer forintot.

A gyerekei tulajdonában álló magasépítéssel foglalkozó Fejér BÁL Zrt. még ennél is kevesebbet fizetett, ennél a cégnél bruttó 225 ezer forintot kerestek a fizikai dolgozók.

Ez a fizetés ugyanakkor az építőiparban jellemző béreket meghaladta. A KSH osztályvezetője szerint ugyanis "az építőipar a nemzetgazdaságon belül a harmadik olyan ágazat, ahol a legalacsonyabb bruttó átlagkeresetet mértük a 2016-os év folyamán, az építőiparban dolgozóknak az átlagkeresete 201 ezer forint volt 2016-ba" - írja a hirtv.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2017.06.04 23:39

Nincs itt semmi gond: ma már el lehet menni másik céghez dolgozni, ahol többet fizetnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2017.06.04 21:29

Még ilyent ! A nemzeti qurmány nemzeti lovagjának nemzeti cégei akik a magyar adófizetők pénzéből kifizetett állami megrendeléseken elmebetegre kereste magát és még az orbánfamily adósságát is mellényzsebből kicsengette vissza nem térítendő "baráti segítség" formájában, az nem ad annyit sem a melósának mint más ? Miféle nemzeti érzésű magyar ember az ilyen ? és ez az orbán barátja ?
- Madarat tolláról embert barátjáról ........
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html