A válság előtt, főleg 2004-2006 környékén jelentős számban vásároltak ingatlant nyugat-európaiak, köztük szép számban például az írek hazánkban - mondja Rutai Gábor. Egy jó befektetésnek tűnő VII. kerületi, 80 négyzetméteres polgári lakás ára abban az időben 21,5 millió forint körül volt , és ki is lehetett adni cégnek, vagy irodának.

A válságot követően azonban a többség próbálta kimenekíteni vagyonát, ám a 2009-es drasztikus áresés következtében legtöbbjük 15-20 százalékos veszteséggel tehette mindezt. A fenti mintalakás ekkor 18,5 millió forintot ért csak és külföldi vevők hiányában magyar vásárlók kezébe került.

2009-től napjainkig mérséklődött az áresés, így a VII. kerületi lakásunk valahol 18 millió forint környékén lehet - számol Rutai. Ezen a - befektetési szempontból kedvező - árszinten jelent meg egy újabb külföldi vásárlói hullám. Mint ahogy a közigazgatási tárca által publikált dokumentumból is kiderült 2012-ben a legnagyobb számban (445-en) orosz állampolgárok szereztek magyarországi ingatlant, őket követik a kínai (150) és az ukrán (128) állampolgárok.

Ezek az adatok valóban emelkedést mutatnak az előző évhez képest, ám ez nem azt jelenti, hogy ezzel együtt nőtt volna a külföldiek által tulajdonolt ingatlanok száma. Ha ezt vesszük alapul, akkor szinte bizonyos, hogy a válságot követően a tulajdonlási szám drasztikusan csökkent, és bár az ingatlanszerzés lassú növekedést mutat, a külföldiek ingatlantulajdona messze nem éri el a válság előtti szinteket.