Elképesztő fordulat állt be a legnépszerűbb spanyolországi műemlék sorsában

A barcelonai önkormányzat kiadta a Sagrada Familia bazilika építési engedélyét több mint 130 évvel a munkálatok kezdete után. Janet Sanz városfejlesztésért felelős polgármester-helyettes pénteki bejelentését az MTI hírére hivatkozva a hvg.hu szemlézte.
Szepesi Anita, 2019. június 8. szombat, 20:09
Fotó: AFP

A politikus hangsúlyozta: ezzel véget ért egy "történelmi anomália", a templom pedig legalizálta helyzetét. Az építésért felelős alapítvány 4,6 millió eurót (1,4 milliárd forint) fizetett az engedélyét, amely tartalmazza az építési adót és az illetéket is - közölte. A kiadott dokumentumban az önkormányzat 172 méterben maximálta az épület magasságát és 41 ezer négyzetméterben összterületét - tette hozzá a portál szerint.

Barcelona városa és az illetékes egyházi alapítvány két évig tartó tárgyalás után tavaly októberben jutott megállapodásra a helyzet rendezéséről. Eszerint az építtető az engedély költségén felül tíz év alatt 36 millió eurót (több mint 11,5 milliárd forint) fizet a városnak.

A korábbi tervek szerint ebből 22 millió eurót fordítana a város a tömegközlekedési hálózat fejlesztésére, 7 millió euróból közvetlen föld alatti összeköttetést teremtenének a metró és a bazilika között. Négymillió eurót költenének városfejlesztésre a Sagrada Familia közvetlen környezetében, és tíz év alatt mintegy hárommillió eurót a környék takarítására, rendben tartására.

Az épület alapkövét 1882-ben fektették le, Antonio Gaudí építész egy év múlva vette át a munkálatokat, amelyeknek a megszállottjává vált. Mindent újra és újra áttervezett, 1910-től pedig felhagyott egyéb munkáival, életét teljességgel a Sagrada Familiának szentelte.

Az építkezésen remeteként élt, maga gyűjtött a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig. Ám ekkor az épületnek még csak a negyede, egy torony és a keleti homlokzat volt kész.

Az azóta is épülő, időközben XVI. Benedek pápa által felszentelt bazilika befejezését 2026-ra, Antonio Gaudí halálának 100. évfordulójára ígérik. A Sagrada Familia évi 4,5 millió látogatójával a legnépszerűbb műemlék Spanyolországban.

HOZZÁSZÓLÁSOK