Az építőanyag-kereskedés behálózza az egész építési folyamatot, helyzete és a kereskedők magatartása meghatározó a megrendelő, a kivitelező számára. A hazai építési piac anyagellátásának helyzetértékelésén az Akker-Plus, a Lambda System, a Materplast, a Piramis és az újHáz társaságok vezetői mellett részt vett Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó és Gyutai Csaba kormánybiztos is - áll az ÉVOSZ közleményében.

A konzultáció résztvevői a szakszövetség szerint hangsúlyozták, hogy az előre nem látott, összességében 30 százalékos mértékű építőanyag-áremelkedéseket március és augusztus között meghatározóan az építőanyagok és építési termékek piacán tapasztalt világkereskedelmi folyamatok hatásai okozták.

A legnagyobb áremelkedések (kritikus termékeknél 50-100 százalékos) azokat a termékeket jellemezték, ahol alapvetően importra szorul a magyar építési piac: a fa, az acél, a réz és alumínium, valamint vegyipari alapanyagú termékek ára növekedett drasztikusan. Ezek számszerűsítéséhez az ÉVOSZ a kivitelezők piaci tapasztalatait ismételten felméri.

A meghozott kormányzati intézkedések hatásáról a konzultáció résztvevői megállapították, azok nagyban hozzájárultak az anyaghiány elkerüléséhez és a bányaipari termékek árának mérséklődéséhez.

A világkereskedelmi feszültségek enyhülése és a nagy forgalmú építőanyag-kereskedők alternatív import piaci beszerzései nyomán szeptember elejétől a kritikus építőanyagok piacán 10-15 százalékos ármérséklődés már tapasztalható.

A kormányzat és az ÉVOSZ kérésének helyt adva a konzultáción részt vevő kereskedő-szolgáltató nagy vállalkozások megerősítették, hogy a  beszerzési árak már elért illetve várható csökkenését az áruk kereskedelmi áraiban is érvényesíteni fogják, vagyis az a fogyasztók számára is érzékelhetővé válik - írja közleményében az ÉVOSZ.

Az építőanyag-kereskedők piacán jelentős a verseny, nincsenek domináns, piactorzító erejű pozíciók, ami kedvezően hathat az árakra - hangsúlyozzák.


A szakszövetség közleménye szerint a hazai tulajdonú építőanyag-kereskedések hálózatfejlesztésre és a szolgáltatások további bővítésére készülnek, tanácsadási, raktározási, szállítási és finanszírozási területeken.

Az értékesítési rendszerük főként a mikro- és kisvállalkozásokat, valamint a lakosságot szolgálja ki, a magánvevők aránya meghaladja a 70 százalékot. A nagy generálkivitelezők aránya az üzleti körükben 3 százalék alatti.

A kivitelezői szektorban végrehajtott bérfejlesztésektől a kereskedelmi szektor jelentősen elmarad. Az építőipar az elmúlt négy évben 35-40 százalékos bérfejlesztést hajtott végre az őt kiszolgáló kereskedelemben bérfelzárkóztatásra van szükség.


Mi várható?

A kivitelezők és kereskedők közös várakozása, hogy 2021. év hátralévő részében a távol-keleti beszállítások továbbra is bizonytalanok és drágák maradhatnak. Az anyagellátást elsődlegesen a szomszédos országokból a hagyományos üzleti kapcsolatok révén célszerű megoldani.

Az ÉVOSZ az építésgazdasági lánc minden szereplőjétől kéri, hogy vállaljon feladatot a jelenlegi, 48 százalékos importfüggőség ideális mértékűre, 30 százalék körülire csökkentésében. 

A szakszövetség tagvállalatainak becslése alapján a jövő évre biztosan erős építési kereslet várható, de már normalizált anyagellátási körülmények között.

Mint írják, kiemelt cél a hazai építőanyag-gyártás erősítése, amelynek fontos feltétele a középtávú kiszámíthatóság, amely minimum 5 éves időtávra rögzített építési, szabályozási és adózási feltételrendszert jelent, a jelenlegi szabályozás meghosszabbítását alapul véve.

Hiányzó szabályozás

A szakma továbbra is várja több, már eddig bejelentett intézkedés - MNB zöld hitel program, rozsdaövezeti lakásáfa visszaigénylés, építőanyag-gyártási beruházások tőkeigényét segítő állami befektetési alap létrehozása - ügyében a részletszabályozás, a pontos feltételrendszer illetve kormányhatározat megjelenését - áll a közleményben.