Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még a magas bázishoz mérten is masszív, 29 százalékos növekedést mutatott fel az építőipar januárban, azonban éppen a folyamatos erősödés miatt számítani kell rá, hogy a bővülés mértéke a bázis növekedésével egyre kisebb lehet a következő hónapokban. Összességében 2019-ben tavalyhoz képest további 15 százalékkal bővülhet az ágazat teljesítménye - kommentálta a KSH friss adatait lapunknak Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke.

Koji arra számít, hogy 2019 a hatékonyságjavulás éve lesz, ha beérnek a szektor tavaly év végén elindított beruházásai. A múlt évben az építőipar 25 százalékkal többet költött saját erőből beruházásra, 30 százalékkal többet lízingre,  mint egy évvel korábban. A kapacitásbővítésre, hatékonyságjavításra meghirdetett 3 éves program tavalyi 16 milliárdos keretére beküldött pályázatokat kiértékelték, a szerződéseket megkötötték, több esetben azonban az élet felülírta a pályázatokat, a szerződésmódosítások miatt még nem minden pályázó jutott hozzá a forráshoz - fogalmazott az ÉVOSZ elnöke.

Érdemes lenne előre hozni a jövő évi pályázati keretet

A program erre az évre és jövőre is 6-6 milliárdos keretet biztosít, ám mint az ÉVOSZ elnöke fogalmazott, kétszer ad, ki gyorsan ad, ezért azt javasolják, hogy a jövő évi keretet hozzák előre, mert most igazán nagy szükség van a szektorban a hatékonyság javítására. Bíznak benne, hogy áprilisban meg is jelennek a pályázati kiírások.

Ugyanakkor továbbra is nagy kérdés a munka melletti felnőttképzés - vetette fel Koji. A szövetség szerint fontos lenne, hogy a rövidesen a parlament elé kerülő szakképzési törvény támogatáshoz segítse az ágazati gyakorlati képzőközpontokat, a nagy építőipari cégek saját képzőrendszereit. Fontos lenne az is, hogy a szakképzésben a gyakorlati képzés megerősítésére és megújítására helyezzék a hangsúlyt. A képzési rendszer átalakítása és az eszközbeszerzések együttesen szükségesek ahhoz, hogy az építőipari hatékonyságot mérő EU 28-as rangsorban az utolsó harmadból feljebb léphessünk. Képzetlen kollégákkal és 15-20 éves gépekkel, kézi szerszámokkal erre nincs esély - hangsúlyozta az ÉVOSZ elnöke.

Az építőiparban jelenleg szinte mindenből hiány van, leginkább a szerkezetépítési kapacitás szűkös, a háttéripari területen az élőmunkát kiváltó,  magas szinten előreszerelt, iparosított építőanyagok beszerzési lehetősége korlátozott. A munkaerőhiány pedig leginkább a szakmunkás, mérnöki munkakörben súlyos.

Felemás helyzet

Komoly bővüléssel kezdte a 2019-es évet a magyar építőipar, szerződésállományokat nézve azonban felemás a helyzet. Az új szerződések állománya januárban 16,9 százalékkal nőtt, de a hó végi szerződésállománynál bekövetkezett 1 százalékos plusz lényegében stagnálást jelent. A megrendelésállomány az egyéb építményeknél csökkent - állapította meg Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Az elmúlt években az uniós forrásokon alapuló beruházásoknak köszönhetően volt egy felfutás az egyéb építmények szerződéseinél, most ezeknek a kivitelezése folyik. Amíg az új projekteket nem írják ki, addig komolyabb bővülés nem várható az egyéb építmények szerződésállományában.

Az épületépítéseknél viszont nőtt az új szerződések volumene és emelkedett a szerződésállomány is, részben a vállalati beruházásokhoz kötődő ipari létesítmények megépítésére vonatkozó megbízások miatt. Az épületépítési alágazatban 2017 és 2018 januárja után idén is jelentős növekedés volt a szerződéseknél, ebben szerepe lehet annak, hogy sok beruházást januárra számolnak el az érintett cégek. Ezért elképzelhető, hogy a következő hónapban alacsonyabb növekedés lesz. Mindenesetre az épületépítések alágazatban a megrendelések alapján bőven van utánpótlás. Németh szerint a jelenlegi kilátások alapján az építőipar valamivel 10 százalék feletti növekedést érhet el 2019-ben.

Fokozódik a lakásépítési kedv

Az építőipar januári eredménye értékelésekor figyelembe kell venni a bázishatást, tavaly januárban ugyanis kiugró, több mint 40 százalékos emelkedés produkált az ágazat - hívja fel a figyelmet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is.

Véleménye szerint a lakásépítési kedv továbbra is erős, amit a januárban kiadott 991 lakásépítési engedély is bizonyít, s noha nem minden engedélyből lesz végül valóban lakás, de a januári növekedés egyértelműen a lakásépítési kedv fokozódását mutatja. Szintén erre utal, hogy januárban az épületépítésekre kötött szerződésállomány január végén 30,5 százalékkal volt magasabb.