Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hivatalon belül külön vizsgálói csoport elemzi a piacról érkező, megnövekedett számú panaszt és jelzést. A kiemelt figyelemmel összhangban az építőipari piacokon immár egyszerre négy versenyhivatali vizsgálat folyik, részben az utóbbi időben prioritásként kezelt jelzések alapján - írta a hivatal.

A GVH gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt folytat eljárást a kavicspiac egyik vezető regionális szereplőjével szemben, amiért a cég visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy drágábban értékesíthessen. Továbbra is folyamatban van a hazai cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben szintén gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított eljárás is.

Gyorsított ágazati vizsgálat keretében tárják fel a hazai téglapiac strukturális gondjait. Mind a hazai téglagyártóknál és nagykereskedőknél, mind a forgalmazóknál országszerte rajtaütéseket folytattak, hogy végig kísérhessék egy termék „életútját” a gyártótól a kereskedőn át egészen a fogyasztóig.

Fokozott figyelem irányul a fúziókra: a versenyhatóság nemrég vizsgálat alá vont egy építőipari kivitelezéseket érintő összefonódást. Az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a külföldi cégfelvásárlás milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő ágazatra.

Teljes eszköztárunkkal azon vagyunk, hogy az építőipar gondjait enyhítsük. Minden jelzést figyelünk, a folyamatban lévő vizsgálatok során pedig az esetleges versenyproblémák mielőbbi feltárására és orvoslására koncentrálunk – fogalmazott Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.