Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Covid-19 járvány ellenére 2021-ben a vállalkozások több mint háromnegyedének nőtt az árbevétele az előző évihez képest. Tíz százalékuknál változatlan maradt és csak tizennégy százalék nyilatkozott úgy, hogy 2021-ben csökkent árbevétele 2020-hoz képest - írja friss konjunktúra-felmérésében az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Összességében az 5389 milliárdos 2021-es termelési érték 13 százalékkal magasabb a 2020. évinél, úgy, hogy minden alágazat növekedett.

Az idei évre a szakszövetség az év elején még 5-6 százalékos termelésbővülést prognosztizált, azonban az orosz-ukrán háború tükrében, jelenleg stagnálásra számít. Az állami megrendelések jelentős, mintegy 500 milliárdos csökkenésével kalkulálnak.

A lakossági megrendeléseknél is stagnálás várható. Az áremelkedések hatására a lakásépítési és felújítási volumen egyelőre nem csökken. Bővülő megrendelést a magánszektor ipari, mezőgazdasági és logisztikai célú beruházásai hozhatnak 2022-ben az ÉVOSZ szerint.

2021-ben az ágazat átlagos árbevétel-arányos jövedelmezősége 12  százalék körül alakult, 2022-ben a cégek közel fele csökkenésre számít, csak 17 százalékuk vár javulást.

Növekedést a hazai magánmegrendelések területén várnak. Egyenletes szerződéskötésekre 2022-ben nem számítanak az építőipari vállalkozások.

A felmérésről

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tagszervezeteit és az építőipar további jelentős szereplőit, 400 céget megkeresésével mérte fel, hogy 2021-ben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2022. évre a háborús konfliktus árnyékában.

Szakemberhiány, lassulás, drágulás

 A válaszadó cégek 83 százaléka a szakemberhiányt, 80 százaléka az orosz-ukrán háborút emelte ki a tevékenysége akadályaként. A harmadik leggyakoribb akadályozó tényezőként a beszerzési nehézségeket említették.

Az építőipar szereplői közül a kivitelezők és a megrendelők is komoly vesztesei a háborús helyzetnek. A kivitelezések mérhetetlenül lelassulhatnak és jóval drágábbak lesznek.

A lakásügy területén nehéz finanszírozási helyzet alakulhat ki, ha a kereskedelmi bankok nem lesznek képesek a lakosságnak alacsony (5-6 százalékos) kamat mellett biztosítani a hiteleket.

Az orosz-ukrán háború miatt bekövetkezett árfolyam-ingadozás a válaszadó cégek 93 százalékának okozott veszteséget. 89 százalékuknál építőanyag-hiányt, 33 százalékuknál munkaerőhiányt, 30 százaléknak piacvesztést okoz a háború. A válaszadók alig 4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a háború nem befolyásolja a cég tevékenységét.

A válaszadó cégek közel 85 százaléka nyilatkozta, hogy nem rendelkezik megfelelő számú és összetételű szakmunkással a megrendelések teljesítéséhez. Legnagyobb hiányt a szakipari munkáknál jelezték, de hiány van mérnökökből is.

A nemzetközi konfliktushelyzet miatt csökkent a külföldi munkaerő-kapacitás, az ukrajnai vendégmunkások a háború kitörésénél otthon rekedtek. Komoly kihívást jelent a munkaerő megtartása, képzése, továbbképzése. Csak a válaszadók 27 százaléka számol a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának növelésével a következő fél évben.

2021-ben a KSH adatai szerint átlagosan 9 százalékkal nőtt a havi bruttó átlagkereset, 2022 év végéig a felmérésben részt vevő cégek közel 15 százalékos átlagos bérköltség növekedéssel számolnak.

A többség a szerződésállomány csökkenését várja

A járvány ellenére a válaszadó cégek közel háromnegyede biztosított képzést, továbbképzést munkavállalói számára, és ennél is nagyobb arányban, 80 százalékuk tervezi az elkövetkező egy évben, hiszen ez is a munkaerőmegtartás egyik eszköze.

A szerződésállomány idei alakulását illetően a vállalkozások kevésbé optimisták, egyharmaduk vár növekedést, 27 százalék stagnálást, 40 százalék pedig a szerződésállomány csökkenésére számít.

Az elmúlt időszakban felmerülő forráshiány finanszírozására a felmérésben részt vevő vállalkozások közel 40 százaléka vett igénybe vissza nem térítendő állami támogatást, és több, mint fele igényelt 2021-ben banki hitelt a cég tevékenységének finanszírozására. A lízing is népszerű finanszírozási forma volt, 2021-ben a válaszoló cégek 60 százaléka vette igénybe ezt a finanszírozási módot. Közel 27 százalék belső forrásból oldotta meg a finanszírozást.

Tovább dagadhat a lánctartozás

2021 december 31-én a felmérésben szereplő cégek 30 százalékának volt kintlévősége, melynek átlagos nagysága az árbevétel 13 százaléka volt. A kintlévőséggel rendelkező cégek szerint ennek a tartozásnak csak a 91 százaléka behajtható. Véleményük szerint a lánctartozás az elmúlt évek során tapasztalható lassú, de folyamatos növekedése összességében megmarad.

Amennyiben a lánctartozás növekedése az utóbbi egy évben tapasztalt dinamikával folytatódik, 2022 végére ágazati szinten elérheti a 240-250 milliárd forintot.

Súlyos drágulás jön

A vállalkozások várakozásai szerint ebben az évben az építőanyagok ára (25 százalék), a fuvarköltség (23 százalék), az építési törmelék elszállítása és lerakása árának változása (22 százalék), valamint az alvállalkozói díjtételek változása (17 százalék) lesz a legnagyobb mértékű. A válaszadók az építőanyagok közül a hőszigetelő anyagok 29, a faanyagok esetében pedig 28 százalékos árnövekedésre számítanak, de minden építőanyag esetén az inflációt meghaladó árnövekedéssel számolnak.

Ebben a helyzetben a cégek szeretnének megállapodni a megrendelővel a többletköltségek megosztásán. Az új szerződéseknél beépítik az emelkedő árakat, az emelkedő béreket és a járvány, valamint a háború okozta többletköltségeket. 2022. év második felétől erősebb piaci versenyre számítanak, ami az éves nyereség csökkenését hozhatja magával.

Összességében 2022. március végén az ÉVOSZ úgy látja, a 2022-es üzleti helyzet kezelhető. Az orosz-ukrán konfliktushelyzet azonban negatív irányba fordítja a kilátásokat és sok a bizonytalanság. 2022. évre összességében a tavalyi építőipari ágazati 13 százalékos termelésnövekedés után idén stagnálás várható.