Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyar építési piacon gyakori, hogy az ajánlattevő építőipari cégek kirívóan alacsony áron pályáznak egy-egy munkára. A kirívóan alacsony, kockázatos ár fogalmát 2013-ig semmilyen jogforrás nem definiálta, noha ez az egyik fő kiváltó oka az építőipari lánctartozásnak, a feketemunkának - írja közleményében az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A lánctartozás visszaszorítását célzó 2013-as kormányrendelet szabályozza a közbeszerzési eljárások során az aránytalanul alacsony ár ajánlatkérői vizsgálatát, és a minimális rezsióradíj vizsgálatára vonatkozó paragrafussal is kiegészül. A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékénél. Az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottsága az ÉVOSZ szakértőinek ajánlása alapján, szakmai konszenzussal 2019-re általános forgalmi adó nélkül 3 730 forintban állapította meg a rezsióradíj mértékét.

Ez a rezsióradíj magában foglalja mindazokat a költségelemeket, melyek minimálisan szükségesek egy építőipari vállalkozás jogszerű működéséhez, és tartalmazza az adójogszabályok által minimálisan elvárt (2 százalékos árbevétel arányos) eredményt is.

Tavaly az építőipari minimális rezsióradíj 3 300 forint volt. A növekedést az elvárt bérminimum emelkedése, a csoportos személyszállítás költségnövekedése, a munkahelyi irányítás költsége, a szállás- és biztosítási költség emelkedése indokolja - írja az ÉVOSZ.

Az elvárt bérminimumhoz való igazodás jogszabályi kötelezettség. A cégek mobilitásának eredményeként székhelyüktől jóval távolabb is vállalnak munkát, ami a személyszállítás és a szállásköltséget növeli. A segédmunkások arányának nagymértékű növekedése indokolttá teszi a mérnöki helyi munkavezetés fokozását, ami emeli a munkahelyi irányítás költségeit. A lakásépítéseknél elrendelt kötelező felelősségbiztosítás növekvő mértékben jelenik meg a biztosítási költségekben - részletezi az indokolást a szakszövetség.