A megkérdezett fiatal családosok több mint fele a megtakarításából, több mint harmada pedig hitellel kiegészített megtakarításból valósítaná meg lakáscélját. Mindössze 10 százalékuk gondolta úgy, hogy kizárólag hitelből tudná csak megteremteni az ilyen jellegű kiadásainak anyagi hátterét. Gyakorlatilag minden második megkérdezett két éven belül belefogna ingatlanja korszerűsítésébe. A felújítást rövid távon tervezők közel fele legfeljebb 500 ezer forintot szán a beruházásra, mintegy harmaduk fél- és egymillió forint közötti összeggel számol, és csak a maradék szánna egymillió forintnál magasabb összeget lakása korszerűsítésére.

Az idősebbek több mint 60 százaléka a meglévő otthonuk felújítására gyűjtene, negyedük pedig elsősorban a gyermekeik, unokáik otthonteremtését támogatná megtakarításaival. Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese felhívja a figyelmet arra, hogy mind a fiatal családosok, mind az idősebbek jogosultak állami támogatásra mindezen lakáscéljaik megvalósításához.

Lakástakarék típusú megtakarítással a havi rendszeres befizetéseket 30 százalékos állami támogatás egészíti ki, amelynek összege az évi 72 ezer forintot is elérheti, a jóváírt kamat is adómentes.