Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legnagyobb budai bevásárlóközpontban induló GAP-bolt szeptember 17-én nyitja meg kapuit az Etele Plazában, ahol már a márka 2021-es őszi férfi, női, gyermek- és babaruházati kollekcióiból válogathatnak a vásárlók. A GAP továbbra is erősen építi a farmerkészítésből eredő hagyományaira, és elkötelezett a minőségi és felelős ruhagyártás iránt - áll a márka közleményében. (A márkának korábban volt képviselete Magyarországon, de 2017-ben kivonultak - a szerk.)

A 350 négyzetméteres üzletben a meghatározó termékeinek széles választékát kínálja majd, többek között farmereket, pólókat és kapucnis pulóvereket, valamint a márka jellegzetes logós termékeit az egész család számára.

Az üzletnyitást követően a Ganeta Pannónia Kft. 2021 végéig elindítja a márka önálló e-kereskedelmi weboldalát is, amely egy új fogyasztói felületen keresztül növeli a márka elérhetőségét, és többcsatornás kínálatot biztosít a magyarországi vásárlók számára.

Az Etele Plaza parkolójában közel 1300 parkolóhely áll a vásárlók rendelkezésére, amelyhez saját, a legmagasabb technológiák szerint kialakított helymeghatározó és navigációs rendszer segíti a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével. Az applikáció a plázán belül is segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül.

A belső térben egy interaktív Led kijelzős média felület teszi a bevásárlóközpontot még különlegesebbé. A Etele Plaza már a vadonatúj „Stay Safe” kezdeményezése keretében építi a Futureal, amit a kialakult globális egészségügyi vészhelyzetre válaszul indított el az ingatlanfejlesztő.